Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Eckhart Ferenc: A püspöki székek és a káptalani javadalmak betöltése a kiegyezéstől az összeomlásig
12 ECKHART FERENC külügyminiszterhez intézett levélből kiderül, junktimot csinált Várady és a Vatikán előtt igen kedves Fischer-Colbrie ügyéből és kérte, hogy a vatikáni nagykövet adjon le Rómában olyan nyilatkozatot, hogy a magyar kormány nem adja beleegyezését Fischer-Colbrie kinevezéséhez, ha nem töltheti be a pécsi püspöki széket kívánsága szerint (ápr. 5.). Szécsen újabb eljárása alapján arról értesített, hogy a Vatikánban különösen az keltett rossz benyomást, hogy Váradyt a legjobb püspökségre jelölték, mert ebben «Várady személyes érdekeitől inspirált befolyását» látták. Várady t. i. a vallás- és közoktatásügyi minisztérium kultuszosztályának vezetője volt. A magyar kormány egy ideig még iparkodott megcáfolni Várady ellen a kúriában felmerült vádakat, de látva, hogy a szentszéket nem tudja meggyőzni, elejtette Várady jelöltségét (1904 július 27.). Ez X. Pius pápa személyes ellenállásán tört meg, aki Váradyt személyesen ismerte velencei pátriárka korából.1 így azután a királynak teendő javaslatra nem is került sor Róma előzetes visszautasítása miatt. A század elején tehát már hosszas tárgyalások folytak a püspöki székek betöltése előtt és olyan eljárás kezdett megállapodni, amely nem csekély mértékben befolyásolta az uralkodó betöltési jogát. Még világosabb ez a következő esetből : 1910 december 19-én a magyar kultuszminiszter közölte a közös külügyminiszterrel, hogy őfelsége Csernoch Jánost a kalocsai érsekségre, gróf Széchenyi eddigi győri püspököt a nagyváradi, Várady Árpádot a Csanádi és Glattfelder Gyulát a győri püspökségre szemelte ki (auserwählt) és kérte őt, hogy a kúriában a szükséges információkat végeztesse el. Ez tehát akkor történt, miután a kultuszminiszter megnyerte a király hozzájárulását a javaslattételhez, de mielőtt a javaslatot a király elé beterjesztette és az azt formálisan elfogadhatta volna. Főleg Várady miatt félt a miniszter nehézségektől. Ezek be is következtek. Mikor ugyanis Szécsen nagykövet szóbahozta az államtitkárnál a dolgot, ez határozottan azzal felelt, hogy Várady véglegesen el van intézve, valamint kifogásokat emelt gróf Széchenyi áthelyezése ellen is. Ekkor megtörtént amire eddig még nem volt példa, Ferenc József sajátkezű levélben fordult a pápához a betöltések ügyében, aki Várady kinevezésébe már bele is egyezett, csak Csernoch-hal szemben támasztott még nehézségeket. A magyar kormány közben módosította a jelöléseket, amennyiben Váradyt már a győri és viszont Glattfeldert a Csanádi püspökségre jelölte. Minthogy a magyar kormány ragaszkodott a jelöltekhez, a pápa végül is gróf Szécsen eljárására beleegyezett Csernoch kinevezésébe is. Erről Szécsen 1911 március 4-én küldte jelentését azzal a sürgetéssel, hogy most már kívánatos volna a kinevezések mielőbbi keresztülvitele. Csak ezután, 1911 március 8-án nevezte ki a király az érseket és a püspököket, miután Róma beleegyezett kinevezésükbe. Ezután következett még az 1858 óta szokásos eljárás, amelynek most már semmi értelme sem volt. Március 13-án értesítette a kultusz- miniszter a kinevezés megtörténtéről a külügyminisztert, arra kérve őt, hogy a legfelsőbb kinevezési kéziratok nyilvánosságra hozatala céljából a külügyminiszter értesítse őt a Szentszék hozzájárulásáról. Ennek hamaros megtörténte után március 16-án megtáviratozták a nagykövetnek, hogy értesítse a kúriát arról, hogy a praesentátiós iratok legközelebb megérkeznek. Ezeket március 25-én küldte el a király 1 U. o. F. 26., 31. cs. 1/7.
