Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szabó Vendel: A gyónás érvényessége az orthodox egyházban
122 SZABÓ VENDEL jaikat előző tévedéseik elvetésére és a katholikus hitvallás letevésére kötelezi.1 Nem különben a communicatio in sacris elkerülése céljából szigorúan tiltja, hogy tagjaiknak az egyház szolgái a szentségeket kiszolgáltassák, alkalmazván rájuk az egyházi törvénykönyv intézkedését.1 2 «Vetitum est Sacramenta Ecclesiae ministrare haereticis aut schismaticis, etiam bona fide errantibus eaque petentibus, nisi prius erroribus reiectis, Ecclesiae reconciliati fuerinh. (Can. 721. § 2.) Juridice és in foro externo az egyház joggal sorozza az orthodoxia híveit a heretikusok és skizmatikusok közé, mert mint más vallási egységek tagjai látható külső összeségükben és egyedi voltukban kívül állanak a krisztusi misztikus test külső szociális, kormányzati és hitbeli egységén és joggal alkalmazható rájuk az egyházi törvénykönyv meghatározása a heretikusról és skizmatikusról. (Can. 1325. § 2.) De internis tamen non judicat praetor? Más kérdés az, hogy a külső szociális kapcsolatok megszakadásával szükségszerűen velejár-e a belső lelki egység megszűnése ? Ha a forum externum jogszabályai mellett a forum internum dogmatikai és morális szempontjait is tekintetbe vesszük, a kérdésre nem-mel kell felelnünk. Az egyház a heretikusok megítélésében elv gyanánt követi Szent Ágoston álláspontját : «Qui sententiam suam quamvis falsam atque perversam, nulla pertinaci animositate defendunt, praesertim quam non audacia praesumptionis suae pepererunt, sed a seductis atque in errorem lapsis parentibus acceperunt, quaerunt autem cauta sollicitudine veritatem, corrigi parati, cum invenerint, nequaquam sunt inter haereticos deputandi».3 A keresztség által a krisztusi egyház tagjai teljes jogú polgárai és szociális egységének, nemkülönben kegyelmi közvetítéseinek részesei leszünk. Ezen egységből és a kegyelmi javak részesedéséből egyedül a szándékolt szakítás és a vele kapcsolatos tudatos makacsság — pertinacia — zár ki teljesen, vagyis a haeresis formalis, illetőleg schisma. Vele szemben áll a haeresis materialis, amikor valaki a tudatosság kizárásával jóhiszemüleg a krisztusi igaz egyház tagjának hiszi és vallja ugyan magát, ámbár a valóságban tudtán kívül szembehelyezkedik az egyházhoz való külső tartozandóság kellékeivel. Az ilyeneket a szó teljes értelmében nem tekinthetjük heretikusoknak és skizmatikusok- nak — ámbár iuridice et canonice az egyház őket azok közé sorozza — mert nemcsak a krisztusi nyáj eltörölhetetlen keresztségi jegyét hordják magukon, hanem minden esetleges jóhiszemű tévedéseik mellett megőrzik a krisztusi élet legdrágább kincsét, a hit isteni erényét, lelkük1 Már XIII. Gergely meghatározott formulát ír elő a keleti skizmatikusok számára. Az újabb döntéseket és a jelenlegi jogszabályokat lásd Souarn i. m. 138—145. 2 Klasszikus példát nyújt erre C. S. Off. döntése 1898 júl. 22. egy érdekes esettel kapcsolatban. 3 Epist. XL III. P. L. tom. XXXIII. col. 160.
