Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szabó Vendel: A gyónás érvényessége az orthodox egyházban
A GYÓNÁS ÉRVÉNYESSÉGE AZ ORTHODOX EGYHÁZBAN 119 belépni akaró latinokat mint nyilvános eretnekeket a bizánciak hitvallásának letételére kényszerítik. Ezen intézkedés különben sem volt új, mert már a XII. századtól szokásban volt. A római egyházzal való közösség megszakításának legjellemzőbb és legkirívóbb bizonyítékát a bizánci egyház akkor szolgáltatta, amikor a latinok által leöntéssel kiszolgáltatott keresztség érvénytelenségét kimondván, az újrakeresztelés gyakorlatát vezette be, amivel félreérthetetlenül jelezte, hogy a római egyház híveivel nemcsak a vallási közösséget nem ismeri el, hanem őket formailag pogányoknak tekinti. V. Cyrillus konstantinápolyi pátriárka 1755-ben az alexandriai és jeruzsálemi pátriárkák hozzájárulásával adta ki az újrakeresztelést foganatosító rendeletet : «... nos haereticorum baptismata, utpote ab apostolica pariter et divina institutione absona et aliena aquasque inutiles... quae nullam sanctitatem suscipientibus praebeant, nec abolendis peccatis quidquam proficiant, abjicienda ac spernenda judicamus: qui vero ex istis absque baptismate baptizati sunt, hos ut nunquam baptizatos recipimus, cum recte fidei adscribuntur, ac libere baptizamus secundum apos- tolicos synodalesque canonesD.1 A rendelet nagy theologiai járatlanságot eláruló intézkedése nagy vihart és forrongást idézett fel még a konstantinápolyi patriarkátus területén levő püspökök között is, akik a mindenkori szent hagyomány gyakorlatára hivatkozva megtagadták a «latin eretnekek» újrakeresztelését. Lassankint azonban mégis átment a gyakorlatba, sőt 1774 óta törvényerőre emelkedett és azóta a bizánci rítusra áttérő katolikusokat újrakeresztelik.1 2 Amint némelyek a bizánciakat, úgy mások, mint Lacordaire, az oroszokat iparkodnak mentesíteni a heretikus és skizmatikus jelzőktől. «Oroszország, a nélkül, hogy tudná, katholikus; most sem skizmatikus és szabadelhatározásából sohasem is volt az, mint a görög egyház,»3 Ha az 1 A görög újrakeresztelésre vonatkozó és a körülötte lefolyt harcok dokumentumait összegyűjtve lásd Mansi: Collectio Concil. tom. XXXVIII. col. 576—640. Idézet : col. 620. 2 Az újrakeresztelési vitákkal kapcsolatban érdekes új terminus technicus honosodott meg az orthodox theologiában, amely az egész szentségi tan fejlődésére és különösen a katholikus állásponthoz való viszonyára nagy kihatással volt. Lényegében arról van szó, hogy a heterodoxok, tehát a katho- likusok által kiszolgáltatott szentségek mind érvénytelenek, mégha az ortho- doxok által elismert materia és forma pontosan alkalmazva is van. Krisztus igaz egyházának — értsd az orthodoxiát ! — azonban az a kiváltságos hatalma van, hogy ami tény és jog szerint — xcaá xtjv dupfßsiav — érvénytelen ténykedés volt, azt a körülmények józan megfontolása szerint — xoaá xtjv olxovopiav — érvényesnek nyilváníthatja tetszése szerint. Ennek értelmében az ortho- doxiába térő más keresztényeket néha újra keresztelnek, néha nem, a hasznosság és előny figyelembe vételével. Elképzelhető, hogy minő komolytalan és a szentségek méltóságát veszélyeztető laxismusra nyílik tág tér ! V. ö. Jugie i. m. tom. III. 117—125. 3 Revue des Églises d’Orient. tom. III. 462.
