Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Artner Edgár: A római katakombakutatás mai állása
ÚJSZÖVETSÉGI SZENTÍRÁSTUDOMÁNY 87 Ugyancsak Lagrangetól jelent meg 1933-ban: «Histoire ancienne du Canon du Nouveau Testament». (Páris, Librairie Lecoffre J. Ga- balda.) Il és 188 lap. — Ez a munka tulajdonképpen az első része egy újszövetségi irodalomtörténetnek. Benne a kánoniság elvét így állapítja meg a szerző : a keresztények kezdet óta tudtak róla, hogy bizonyos iratok szent könyvek, reájuk mint a hit szabályára lehetett hivatkozni, tehát tévedéstől mentesen tartalmazzák a kinyilatkoztatást. Azt is tudták, hogy ezek a könyvek isteni eredetűek, amit röviden úgy fejeztek ki, hogy istenileg sugalmazott iratok. Az egyház ezeket a könyveket emberi szerzőiktől, tehát az apostoloktól és ezek tanítványaitól mint istenileg sugalmazott iratokat vette át. Majd arról a nagy válságról beszél a szerző, amelyet Marcion és a montanizmus idézett fel 150 és 210 között, és amellyel az egyház diadalmasan megküzdött. Ezután a szerző felsorakoztatja az egyes egyházak hagyományát egészen az V. századig, az újszövetségi kánon végérvényes kialakulásának idejéig. Majd megállapítja, hogy nem helyes úton jár a protestáns kritika, amikor ezt kérdezi : hogyan lettek szent iratokká az újszövetség könyvei? A helyzet más. Az apostolok iratai, illetve azok az iratok, amelyeknek isteni eredete mellett ők tanúskodtak, kezdettől fogva az ószövetségi szentkönyvekkel egy sorban álltak a keresztények szemében. A kérdés csak az lehet, hogy az egyház miképpen oldotta meg az egy-egy könyv körül felmerült kételyeket? A felelet így hangzik : a hagyomány segítségével. A modern kritikusok sem tudták kimutatni, hogy az egyház ebben tévedett volna. Festugière A. J.: L’idéal religieux des Grecs et l’Évangile. (Paris, 1932. Librairie Lecoffre J. Gabalda.) Lagrange előszavával. — 340 lap. Igen értékes munka. A szerző annak a világnak bölcseleti és vallási eszméit ismerteti, amelyben a kereszténység mint új vallás és világnézet fellépett. Megláthatjuk, hogy a görög bölcselet mennyiben készítette elő a lelkeket a keresztény eszmék megértésére, de azt is láthatjuk, hogy milyen akadályokkal nehezítette meg a keresztény eszmék elfogadását. A könyv első részében (43—85.1.) szemünk előtt elvonulnak a filozófia képviselői : Platon, Aristoteles, Epicurus, a sztoikusok, az új-pythagoreusok, — majd a második részben (87—169. 1.) a görögöknek néhány fontos vallási fogalmáról olvasunk : a heimarmenéről (vas-szükségesség), a misztériumokról, a lélek halhatatlanságában való hitről, —- melyek azonban nem hozhatták meg a várvavárt szabadulást. A 170—328. lapon öt «Excursus»-t találunk : az Isten eszméjének eredete Platónnál — Tessz. 1. 5, 23. és a görög bölcselet — Aristoteles a keresztény görög irodalomban Theodoretusig, — Szent Pál és Marcus Aurelius. — A varázsló-papiruszok vallási értéke. A görög lélek szükségét érezte annak a világosságnak és erőnek, melyet az evangéliumban megtalál a lélek, de a görög bölcselet pusztán természetes eszközökkel nem tudta magának megteremteni ezt a világosságot és erőt. A görög szellemet az evangéliumra előkészítette az őszinte vágyódás az üdvösség után, de távoltartotta az evangéliumtól sok-sok tévedése. A görög ember ideálja : a xaXő; xàyafriç ávfjp, a
