Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (I.)
A teológia ugyanis a hitigazságok tudományos földolgozása akar lenni. Ennek a föladatnak akkor felel meg, ha mindenekelőtt tudományosan igazolja magát a hittényt, vagyis a katolikusnak azt a magatartását, mely meghajol a tanító egyház tekintélye előtt. Ennek az apologetikai hídépítésnek két pillérje a bölcselet és a történelem. A hittény tartalmát alkotják az egyes hitigazságok. Ezekkel szemben a hittudománynak két fronton van kettős föladata : kifelé meg kell védenie a kinyilatkoztatás-tagadó pogánysággal szemben — apologia, és befelé a kinyilatkoztatás-hamisító eretnekséggel szemben — polemiás vagy kontroverziás teológia ; a hívők felé a hitigazságokat igazolnia kell mint kinyilatkoztatott tanításokat a kinyilatkoztatás forrásaiból és a közvetlen hitszabályból, az Egyháznak mindenkori élő tanításából — pozitív dogmatikai föladat, melyben a biblikus tudomány és az élő hagyomány-kutató egyháztörténet területei nyílnak meg. Aztán át kell világítania tartalmukat a hittől és emberi tudománytól megtermékenyített elme segítségével ; ki kell pontozni azt a helyet, melyet a kinyilatkoztatott igazság mint titok elfoglal a merő észigazságokkal szemben ; be kell világítani a titkok homályába és meg kell gyújtani azt a fényt, mellyel a hittitkok világítanak bele az emberi tudás és cselekvés területébe ; végül keresni kell a kinyilatkoztatott tételeknek és tényeknek egymásközti összefüggését. Ez a spekulatív dogmatikai föladat, az «intellectus fidei» per eminentiam, épen a teológiai virágkorok és vezérteológusok tanúsága szerint a hittudomány szíve. Végezetül a kinyilatkoztatott igazságokat és azok rendszerét át kell vezetni a hitéletnek egész területére ; itt tehát a hitigazságok erkölcséleti, jogi, liturgiái, aszkétikai, pedagógiai alkalmazása és kiépítése hárul a hittudományra. Nagy korszakaiban a hittudomány ezek közül a föladatok közül egyet sem zár ki elvben, és valamennyit energikusan előreviszi. Nem mintha egy is meg tudná előzni a korát, mintha emancipálni tudná magát a fokozatos haladás törvénye alól ; ezért minden korban más-más problémakörön van hangsúly, más-más föladat viszi a vezérhangot : a patrisztikában a polémia és apológia, a skolasztikában a spekulatív teológia, a Tridentinum után a polémia és pozitív dogmatika. De — s ez jellemző a virágkorokra — a vezérhanggal erőteljes harmóniában mindig együttzeng a többi föladatkor, s a láthatatlan «dirigens chori» mindig a teológia centruma, a spekulatív dogmatika. Külsőleg ez a tartalmi egyetemesség két mozzanatban jelentA HITTUDOMÁNY JELEN FÁZISA ÉS FÖLADATAI 3 1*
