Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Tóth Tihamér: A szentbeszéd eredményességének néhány titka
56 TÓTH TIHAMÉR ezen felül lángoló hit és ennek megvallása. A jó beszéd mindig hitvallás, tanuságtétel arról, hogy mennyiben él Isten a szónok lelkében és mennyire járja át annak egész gondolati, érzelmi és akarati világát. Ezért nem lehetne eredményes egy prédikáció, mely pusztán csak logikai s retorikai kategóriákon épülne fel s merőben abstrakt okoskodás produktuma lenne. Nem habozunk tehát kimondani, hogy a buzgó mindennapi papi elmélkedés a sikernek eminens eszköze. Jól az prédikál, aki sokat meditál. «Ex plenitudine contemplationis praedicatio derivatur». (Summa 2-a 2-ae q. 188, art 6.) Viszont «qui non ardet, non incendit». Az Űr már Ezechielhez így szólt : «Audies de ore meo verbum et annuntiabis eis ex me». (3, 17.) És az apostolok is együtt említik az imát a prédikálással : «Nos vero orationi et ministerio verbi instantes erimus». (Act. 6, 4.) Hányszor ismétli meg Szent Pál ezt a gondolatot ! Kéri az efezusiak imáját : «Ut detur mihi sermo in operatione oris mei, cum fiducia notum facere mysterium evan- gelii». (Ef. 6, 19.) Kéri a kolosszaiak imáját : «Orantes pro nobis, ut Deus aperiat nobis ostium sermonis ad loquendum mysterium Christi... ut manifestem illud, ita ut oportet me loqui». (Coi. 4, 3. 4.) Kéri a thesszalonikaiak imáját : «Fratres, orate pro nobis, ut sermo Dei currat et clarificetur». (II. 3, 1.) És halljuk csak N. Szent Gergely szavát : «Prius aurem cordis aperiat voci Creatoris, et postmodum os sui corporis aperiat auribus plebis». (In Ezech. 1. I. Horn. I.) Vagy Szent Ágoston gondolatait : A szónok «pietate magis orationum, quam oratorum facultate indiget... Sit orator, antequam dictor... Priusquam exerat proferentem linguam, ad Deum levet animam sitientem, ut eructet, quod biberit, vel quod impleverit, fundat». (De doctrina christ. 1. IV.) «Gut predigen lernt man nicht auf den Akademien, sondern auf den Knien.» II. A szentbeszéd sikerének föltételei között erősen szoktuk ma hangoztatni a korszerűséget, modernséget, a mai élet ismeretét is. Ezt a kifejezést azonban könnyen félre lehet érteni. Nevezetesen félreértené a dolgot az a hitszónok, aki — hogy érdeklődést keltsen — valóságos eleven kőnyomatos újság lenne, aki a szószéken minden hírt, eseményt és újdonságot leadna, erőltetett hasonlatokat és mesterkélt szófűzéseket, kificamított gondolatmenetet használna, mindezt azért, mert ez «új» és «modern» prédikálás.
