Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Kühár Flóris: A mai vallástörténet fő irányai és módszerei (II.)
266 SCHÜTZ ANTAL tiká-ja. Arra törekedett, hogy a dogmának szolid pozitív megalapozást adjon mely lelkiismeretesen számot vet az exegézis és dogmatörténet mai állásával és problémáival ; a spekulatív tárgyalásban iparkodott híven és bőségesen szóhoz juttatni a múlt bölcseségét. Különös gondja volt azonban, hogy a katolikus igazságot megvédje mindazokkal a nehézségekkel szemben, melyeket a «kritikai és historista» század vallás- és dogmatörténeti, ismeretelméleti, pszichológiai, etikai és vallásbölcseleti téren fölhalmozott. S el nem mulasztotta kiemelni minden kinyilatkoztatott igazságnak elévülhetetlen életerejét és korszerűségét, így akart egyben «theologia mentis et cordis», «clavis et clipeus thomis- ticus» lenni. Örömmel és hálával jegyzi föl a dogmatika krónikása a francia asszumpcionista M. Jugie nagy művét : Theologia dogmatica Christianorum orientalium, melyből megjelent 1926—33-ban Letouzey-nél Párizsban 4 kötet: theologia dogmatica Graeco-Russorum. Tervben van a még fönnálló monofizita és nesztoriánus keletiek dogmatikája. Ez az igazán «hézagpótló» munka (A. Palmieri nagyszabásúnak indult Theologia dogmatica orthodoxa-ja, 1911—3, a 2 kötetes Prolegomena- nál nem jutott tovább) a differenciás és kontroverz tanításokat tüzetesen tárgyalja, de híven ismerteti a görög-orosz teológusok többi tanításait is, végig a rendszeren. A szerző a keleti teológiában elismert kutató szaktudós is, és ez biztosíték arra, hogy műve nemcsak kompiláció. 2. Monográfiák. Csak azokat a munkákat emelem ki, melyekről a teológia iránt érdeklődőnek okvetlenül tudomást kell vennie, témájuk és tudományos értékük miatt. A tankönyvek és tankönyvszerű «Trac- tatusok», többnyire igen szolid müvek, itt nem kerülnek ismertetésre. A mai specializáló törekvések ellenére a dogmatikának ki kell tartani abban a fölfogásban, mely még a XIX. század 50 éveiben is magától értődött, hogy az ú. n. «fundamentális» vagy «dogmatica generalis» nem szakítható el büntetlenül a dogmatika testétől. így pl. a hagyományról szóló tárgyalást lehet technikai okokból egy Theologia fundamentálisnak vagy generálisnak, vagy apologetica-nak nevezett külön teológiai tárgyba utalni ; de a dogmatika egész struktúráját lényegesen befolyásolja a hagyományról, erről a ma is próteusszerű teológiai «locus»-ról való fölfogás. Ezért ezen a helyen is nyomatékosan föl kell hívnunk a figyelmet két kiváló műre, melyeknek egyike J. Ranft: Der Ursprung des katholischen Traditionsprinzips. Würzburg, 1931. Úttörőként óriás erudicióval a katolikus hagyományi elvnek vallás- történeti és valláspszichológiai tárgyalását és védelmét adja. A másik, A. Denneffe S. J. : Der Traditionsbegriff. Münster, 1931, pedig nagy szabatossággal kitűzi a «traditio» dogmatikai területét, régióit és útjait. A hagyomány mivoltától és hatékonyságától elválaszthatatlan a «dogmafejlődés» jelensége, melynek szabatos elemzése annyi fejtörést okoz a katolikus teológusoknak. Ezért nem lehet eléggé meghálálni, hogy Szent Tamás szigorú iskolájából kb. egy időben két kiváló mű is ezt e kényes témát vette tüzetes tárgyalás alá : R. Schulthes O. P. : Introductio in historiam dogmatum. Paris, 1922 és F. Marín-Sola: La
