Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Kühár Flóris: A mai vallástörténet fő irányai és módszerei (II.)
264 SCHÜTZ ANTAL Dogmatika. Korunk túlzott irodalmi termelésének színe előtt szó sem lehet róla, hogy akárcsak hézagosán is, vázoljuk annak a dogmatikai és a dogmatikát lényegesen érintő irodalomnak a képét, melynek begyökér- zését, étoszát, irányát jellemeztük a Theologia 1934. 2. számában. Folyóiratunk olvasóinak nyilván úgy teszek igazi szolgálatot, ha fölhívom figyelmüket néhány olyan munkára, melyek jelentőségükkel kiemelkednek a jelen tengeréből és belenéznek — legalább a közel jövőbe. 1. Kézikönyvek. A földrajzi és kultúrtörténeti adottság megvál- toztathatatlanságával és szükségszerűségével a mi első és fő táplálékunk a német könyv. Az újabb német teológia megizmosodásának beszédes jele, hogy a Vaticanum után kb. egy időben két olyan dogmatikai szintézis is indult útnak, melyek szerzőik erudiciója, hatalmas célkitűzésük és imponáló méreteik által egyaránt hivatva voltak a XVII. századi nagy hagyományok fölélesztésére. De mennyire elütő két épület ugyanabban a világban ! J. B. Heinrich (Dogmatische Theol. 1881. kk.) józan, világos, régi utak óvatos nyomozója ; M. Scheeben (Handb. d. Kath. Dogm. 1882. kk.) szuverén s eleddig utói nem ért ismerője a patrisztikai, középkori és XVII. századi theologiai irodalomnak, s egyben bátor útkereső, exakt és egyben mély, skolasztikus és egyben misztikus. Az ilyen eredeti, a zsenialitás határán járó művet más nem folytathatja, s ezért balfogás volt a már akkor beteges Atzbergert, egy becsületes, de gyalogjáró tudóst rávenni, hogy ehhez az elévülhetetlen, klasszikus műhöz 4., befejező kötetet írjon. Ellenben Heinrich hat kötetéhez az érdemes Gutberiet bátran írhatott hozzá még négy kötetet. A következő német teológiai nemzedéket megint két, már sokkal kisebb terjedelmű, 3—3 kötetes dogmatikával képviseli a zseniális és széleskörű erudicióval rendelkező H. Schell (1889—93.), és a rendkívül világos és ép ezért aránylag könnyű, ha nem is éppen alapos és mély, C. Peschtől (Praelectiones dogmaticae) meglepően sokat merítő Pohle (1902—5.). Egymáshoz kb. úgy állanak, mint Scheeben és Heinrich. Schell néhány merész tétele miatt indexre került ; Pohle a német nyelvterületen, nálunk is, a fiatal teológusok kedvenc dogmatikusa lett. Csat- tanós bizonyság rá, hogy a szerző halála után is egyre kiadják. M. Gierens átdolgozásában (1931—33.) sokat nyert a pozitív anyag megbízhatóságában, de nem szűnt meg eredeti hiánya — eléggé általános tragikum : a könnyűséget a mélység árán kellett megvásárolnia. A harmadik német teológiai nemzedék megint kb. egy időben, a háború kezdetén megjelent két reprezentatív dogmatikába sűrítette bele a tudását és étoszát : B. Bartmann (Lehrbuch d. Kath. Dogm. 7. kiadás, 2 kötet, 1932 ; Herder) és F. Diekamp (Kath. Dogm. 6. kiadás, 3 kötet, 1930—2 ; Aschendorff). Jóllehet bennük már nem folytatódik a Scheeben—Heinrich párhuzam, s jóllehet egyikük sem vérbeli dogmatikus, kifejezett spekulatív igényekkel és tehetségekkel, mégis határozott jellegű és önálló hivatású, külön értéket képviselnek. Bart
