Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Szabó Vendel: A szent officium döntéseinek értékelése
A SZENT OFFICIUM DÖNTÉSEINEK ÉRTÉKELÉSE 237 gálván azon meggyőződésre jutunk, hogy az nem áll ellentétben a hit igazságaival, akkor nekem jogom van, sőt adott esetben kötelességem lehet, hogy azt a tant nyugodtan elfogadjam, jóllehet nincs kizárva az illető állítás objektív hamissága. Viszont, ha valamely állítás önmagában igaz ugyan, tehát önmagában nem is lehet veszedelmes egy másik igazságra, azonban a mi megismerésünk rendelkezésére álló eszközök és kritériumok az ellenkezőt látszanak bizonyítani, ilyenkor véleményszabadságunk épen a bizonyítékok által elénk tárt hamisság miatt meg van kötve, mert nem szabad magunkat a veszedelemnek kitenni, hogy a hit dolgaival ellentétbe kerüljünk. Pars tutior est sequenda, azt az állítást szabad elfogadnunk, amely a hit igazságaival összhangban állónak látszik. A veszélyességet, illetőleg veszélytelenséget bizonyító kritériumok autentikus elbírálására nyert a szent Officium megbízást. Mivel illetékes bíró, tekintet nélkül arra, hogy tévedhet-e vagy nem, biztos illetékessége miatt követelheti meg ítéleteivel szemben részünkről az alávetést és a tanveszélyesség elfogadását. Praesumptio stat pro superiore! A hivatalból kirendelt komoly szakemberek döntése hit és erkölcs dolgaiban annyi súllyal mindenesetre bír, hogy a vele ellentétben álló magánvélemény bizonyítékainak erejét kétessé tegye, ami következőleg vakmerő állítássá válik,1 mint amely szilárd alap nélkül helyezkedik szembe a kinyilatkoztatás avagy a vele összefüggő és biztos birtoklásban levő tan igazságával. Jóllehet a szent Officium döntései belső engedelmességet követelnek, ezen engedelmesség mibenléte és természete szoros összefüggésben áll a döntések jellegével és aszerint határozandó meg. Ez az engedelmesség a «praesumptio stat pro superiore» elvre támaszkodik, következőleg nem feltétlen, hanem feltételes : assensus conditionatus. Feltesszük, hogy az autentikus bírónak van igaza. Ha abszolút, vagyis tévedhetetlen tekintély szolgál alapul és motívum gyanánt valaminek elfogadásában, akkor a belső beleegyezés is feltétlen, mert tudjuk, hogy az igazság kétségtelen birtokába jutottunk. Ez a tanító Egyház tandöntéseinek esete. Mivel a szent Officiumnak nincsen abszolút tanbizonyosságot megalapozó tekintélye, döntésével szemben a mi beleegyezésünk csak feltételes lehet. A «feltételes» jelző nem azt fejezi ki, hogy beleegyezésünk 1 Azért mondja X. Pius : «nec posse notam tum detrectatae obedientiae tum temeritatis devitare aut culpa propterea vacare gravi quotquot verbis scriptisve sententias has tales impugnent». «Praestantia Scripturae.»
