Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Eckhart Ferenc: A királyi kegyúri jog gyakorlása Mária Terézia korától 1848-ig
A KIRÁLYI KEGYÚRI JOG GYAKORLÁSA MÁRIA TERÉZIA KORÁTÓL 213 Kollár szerint világos, hogy a főpapok a kisebb javadalmak betöltésének jogát csak abban az esetben gyakorolták, ha a király különös kegyből megadta ezt nekik, szó sem lehet tehát folytatólagos jogról. Ha az újabb adománylevelekben ez nincs is benne pontosabban, ennek csak az lehet az oka, «hogy azok kiállításánál nem ügyeltek erre a körülményre». Elévülésről e kérdésben nem lehet szó, mert felségjogok nem évülhetnek el. Kollár ezután sajátságos fejtegetéssel iparkodik minden kételyt a királyi jog felől eloszlatni és «felfedni egy bizonyos titkot, amelyből mindezek a tévedések erednek». A ius patronatus jelentésével manapság kettős fogalmat kapcsolnak össze és egyszer a régi egyházi törvény (Kirchen-Disciplin), máskor meg a behozott új jelentés szerint magyarázzák. A régi egyházi törvény értelmében ius patronatus alatt azt a jogot értik, hogy valaki, aki egyházat alapított, annak temporáliáit és javadalmait (beneficia) adományozhatja. Az új jelentés szerint az egyház kegyurát nem illeti meg több, mint a ius praesentandi a temporáliákra és a javadalmakra, a régi magyarázat szerint a ius patronatus a kegyúré, aki az egyházat alapította, az új szerint a pápáé. A magyar királyi udvar a kereszténység kezdetétől napjainkig a kegyúri jogot mindig a régi magyarázat szerint fogta fel és ezért a magyar királyok, mikor a római szék valami újítást kezdett, annak mindig nyomatékosan ellenálltak és fenntartották a régi jogot, amint ő azt munkájában kimutatta. A szentszék újabban a temporálét is adományozza a consecratiós bullákban. Ilyen bullák nagyobb számmal vannak a pozsonyi (kamarai) levéltárban. Ha ilyen bullákat kezükbe kapnak főpapjaink, «akik nem látják be teljesen a korona jogait, vagy az iskolákban magukbaszívott előítéletüknél fogva félreismerik azokat», úgy arra a gondolatra jutnak, hogy a pápai adomány és bullák révén illeti meg őket a temporáliák kezelése és hogy ők ezek alapján a káptalani javakat is adományozhatják. Ez az oka, úgy véli Kollár, hogy miért nincs már 1696 óta a királyi adománylevélben a káptalani javadalmakról szó. A koronát megillető ősi jogokat, amelyeket belopódzott visszaélések megcsorbítottak, újból helyre kell állítani és úgy a nagyobb, mint a kisebb javadalmak adományozási jogát vissza kell szerezni, amivel a káptalanokat az uralkodóval szemben alávetettebb helyzetbe lehet hozni és így a fiscus részére a kanonokok és más káptalani tagok hagyatékához az utat megnyitni. Kollárnak ez a fejtegetése éppen nem volt meggyőző, amint ennek az államtanácsban is kifejezést adtak. Ott általánosan győzött az a felfogás, hogy a királyi jogok visszaszerzését nem szabad ugyan elhamarkodni, de nem is szabad hosszú időre elodázni ezeknek újbóli gyakorlását. Ha az új berendezés ideje nem is alkalmas az adományozás általános megkezdésére, a megürülő egyházmegyékben léptesse az uralkodó jogait újból életbe.1 A magyar kancelláriának pedig ezek alapján a következő elhatáro1 Staatsr. 1767:1694. Kollár memorandumával.
