Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Eckhart Ferenc: A királyi kegyúri jog gyakorlása Mária Terézia korától 1848-ig
208 ECKHART FERENC ellentétben álló határozatai Magyarországon nem érvényesek, mert a zsinatot csak annyiban recipiálták, amennyiben «a mi szent koronánk jogának és az ország régi törvényeinek nem mond ellen».1 Nem tudjuk, hogy Kollár a kegyúri jogról szóló munkáját nem az udvari körök biztatására írta-e meg. Ha ez nem is így történt, a munka felhívta rá Mária Terézia tanácsadóinak a figyelmét. Kollár történeti tudását jól felhasználhatták azoknak a törekvéseknek a megvalósítására, amelyekkel a királyi kegyúri jogot ki akarták építeni. Kollár második munkája a királyné bécsi tanácsosainak óhajtására Íratott, mint arra már Fraknói rámutatott,1 2 1763-ban adta ki Hontheim Miklós trieri felszentelt püspök Justinus Febronius név alatt «De statu ecclesiae et legitima potestate Romani Pontificis» című művét, amelyben a «felvilágosodás» értelmében a fejedelmi hatalom kiterjesztésének elveit fejtette ki a pápai hatalommal szemben. Kollár második művében Febronius elveinek alapjára helyezkedve, nagy szolgálatot tett, illetőleg akart tenni a bécsi kormányszékeknek és. az uralkodónak azzal, hogy történeti alapon igazolja a korlátlan királyi jogokat az egyházi dolgokban. Fraknói is szólt már Kollár ügyes Pálfordulásáról a kegyúri jog kérdése körül kifejtett érvelésében. Míg első művében érvelésének alapja a Sylvester-bulla és Szent Istvánnak meg utódainak apostoli követsége volt, addig most elvetvén eddigi nézeteit, nyíltan bevallja, hogy «Magyarország felséges királyainak hatalmát az egyházi dolgokat illető törvények hozására inkább az isteni kegyelemnek, amelynél fogva a főhatalmat gyakorolják, kell tulajdonítani, mint az apostoli követség hivatalának, amelyet II. Sylvester pápától kaptak».3 A Sylvester-bulla hitelessége felől pedig kételyeknek ad kifejezést. A történeti fejlődés bemutatása is csak a fenti tételnek bizonyítására szolgál. Már Szent István utánozta a nyugati császárokat és abszolút törvényhozó volt, miként Nagy Károly, «iure regio» intézkedett egyházi ügyekben. Utódai törvényhozásában sincs sem pápai, sem püspöki beleegyezésről szó, holott azokban igen gyakran intézkednek az egyház érdekeit érintő dolgokról. Kálmán az egyházi javak ügyében hozott intézkedéseket és a pápa megkérdezése nélkül elvette a feleslegeseket. Különösen kiemeli Mátyás törvényét, amely elrendelte, hogy senki se merjen közvetlenül Rómában panaszt emelni az ország szabadsága ellenére, amellyel Szent István király idejétől fogva él. A magyar királyok szerinte a ius piaceti jogát mindig gyakorolták, miként a frank királyok, nem a kánonok szabályait követve, hanem országuk hasznára, díszére és szüksége szerint.4 Verbőczyvel is foglalkozik, erősen kritizálja. Legnagyobb hibájának tartja, hogy majdnem minden közjogi kérdést mellőzött és azt a keveset is, amit érint, «korának sötétségébe burkolja». Ismeretes az a hatás, amelyet Kollár könyve az 1764. ország- gyűlésen összegyűlt rendekre gyakorolt. A bécsi törekvések hű szol1 U. o. 261. 1. 2 I. m. 483. 1. 3 De originibus et usu perpetuo potestatis legislatoriae circa sacra. 157.1. 4 U. o. 130. 1.
