Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Aistleitner József : Az ószövetségi életfogalom. III.
AZ ÓSZÖVETSÉGI «ÉLET»-FOGALOM 205 ezeket a neveket, amelyek a mondattani tárgyat nélkülöző rövid mondatok, azokkal a hasonló nevekkel kell egybevetni, amelyek a rriiti («a halottat») tárgyat is tartalmazzák, pl. : Nabu-mlti- uballit, Samas-miti-uballit («Nabu», illetve «Samas életre kelti a holtakat»).1 Egyéb szövegek is a halottak feltámasztói gyanánt mutatnak be egyes istenségeket. így Marduk egyik jelzője : sa miti bullu a irammu («aki holtakat életre kelteni szeret»).1 2 Nimurta és Gúla jelzői között is olvassuk : muballit mi (tuti) 3 és muballitat rrüti («a halottaknak», illetve «a halottnak életre keltője»).4 Egyes régibb szerzők, pl. Halévy, ezekből a tulajdonnevekből a halottak feltámadásába vetett hitet olvasták ki. E feltevés ellen szól azonban az a körülmény, hogy az akkád és a sumer irodalom legfeljebb megholt isteneknek, pl. Marduknak, esetleg Tammuznak feltámadásáról tud, de emberek feltámadásának fényéről semmiféle említést nem tesz. Meissner szerint5 a babiloni vallás az emberek feltámadását elméletben nem zárja ki. Amikor Istar istennő úgy látszik Tammuz kiszabadítása céljából, megjelenik az alvilág, a Kur-nu-gea kapujánál, azzal fenyegeti meg az ellenszegülő kapust, hogy bezúzza a kaput, összetöri a reteszt és felhozza a megholtakat, hogy azok felfalják az élőket, és a megholtak nagyobb számban legyenek, mint az élők.6 De nyilvánvaló, hogy a fenyegetés megvalósítására nem kerül a sor. Egyébként a megholtak (etimmu) a babiloni felfogás szerint akkor is falánk és szomjas természetűek, ha nem veszik magukra elporladt testüket.7 Tehát az etimmuk megjelenésének és garázdálkodásának lehetősége nem jelenti azt, hogy az akkádok meghalt emberek testének feltámadását lehetségesnek vélték. Az akkád és a sumer istenségeket tehát az ő tisztelőik csak átvitt értelemben tekinthették a halottak éltetőinek olyképpen, hogy a betegek meggyógyítását, a szerencsétlenek bajának elhárítását a haláltól való megszabadítással egyenlő értékű jótéteménynek fogták fel s azt a gyógyító istenségeknek tulajdonították. Az Ószövetség vallásos irodalmára is ugyanazt a megfonto1 Tallquist: Neubab. Namensbuch 260. 282 (Baudissin: A. u. E. 317). 2 K. A. T.3 372 sk. 3 U. o. 409. 4 U. o. 410. 5 B. u. A. II. 149. 6 Gressmann T. u. B.2 I. 206—7. 7 V. ö. a megholt lelkek itatásának szokását (nak nié).
