Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (II.)
Észre kell vennünk azt is, hogy a profán tudományos ideál (maga a 19. századi tudomány mint olyan is válsággal küzd ; lásd H. Dingier: Zusammenbruch der Wissenschaft 1924) válság küszöbén áll : abban a veszedelemben forog, hogy hatalmi alakulatok függvényévé lesz mint bolsevista, hitlerista, részben fasiszta tudomány. Ebből alighanem több értés fakad majd a hittudomány tekintélyelvi jellege számára. De a hittudománynak nem szabad megszédülnie hirtelen átmeneti haszon reményétől, hanem miként az Egyház fideista és agnoszticista törekvésekkel szemben védelmébe veszi az elme autonóm erejét és jogait, a hittudománynak is mindenkor nobile officiuma marad a tudománynak mint föltétien igazságszolgálatnak eszményét képviselni. Ugyancsak érdemes a hittudománynak a világi tudománytól tanulni, a mostaninál még nagyobb mértékben, tudomány-technikát : a kutatás, földolgozás, értékesítés, terjesztés, közlés technikáját, nem utolsó helyen az irodalmi alakítást. Csak mellesleg legyen mondva : a hittudomány mint irodalom eddig vajmi kevés figyelemben részesült ; a hittudomány irodalomtörténete, természetesen a mai irodalomelméleti színvonalon : ez is föladat, mégpedig a hálásabbak egyike. A hittudomány ezzel is útját egyengeti annak a megbecsül- tetésének a profán tudomány világában, mely meghallgatásának első föltétele. A helyzet jó reménnyel kecsegtet. Ma sok laikusban, nem-katolikusokban is, kezd jelentkezni egy lelkűiét, melyet teológiai éhségnek lehetne nevezni. «Il est surprenant, mondta annak idején Proudhon, qu’au fond de notre politique nous trouvions toujours la théologie». Ma sokan, nemcsak politikusok, fordulnak felénk és várnak tőlünk — teológiát, és nem enciklopedista felületességet ! Ma visszahozhatatlanul elmúlt az az idő, mikor a teológus az «apo- logéta» címén adhatta a szakembert világi tudományokban. Neki mint teológusnak van mondanivalója, olyan, amit a merő világiság nem tud ; tehát mint teológusnak kell a kérdező világ elé állnia. Nincs is a természetnek, történelemnek, az egyéni és társas életnek és alkotásnak olyan területe, mely elvben ne esnék a Logos világítása alá (Jo 1,9); tehát nincs az az aktuális probléma, akár gazdasági, akár politikai vagy szociális, akár faji vagy irodalmi és művészi vagy nevelési, melyhez a teológusnak ne volna mondanivalója, mégpedig döntő mondanivalója. Elvben a hittudományban gyökerezik minden tudomány, és a teológiának nem szabad letenni arról sem, hogy egyszer megvalósítja még azt a nagy szintézist is, A HITTUDOMÁNY JELEN FÁZISA ÉS FÖLADATAI 109
