Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (II.)
apológiái irodalmat hagyot reánk, de nem gazdag örökséget. A mechanikus és evolucionista természettudományos világnézettel szemben megvédte ugyan a teizmust és nagyjából a szentírást. De jórészt adós maradt a vallástörténeti, prehistóriai és etnológiai apológiával. Itt döntő hatással léptek a porondra W. Schmidt és részben F. Dölger ; mindkettő a nagyvágású régi 17. századi hittudósokra emlékeztető erudicióval és kívülállóktól is elismert illetékességgel. Az apológiának idejében észre kell vennie, hogy a mai gondolkodónak mások a nehézségei mint voltak nagyatyáinak. A mai pszichologista, okkultista, természettudományos relativista, bölcseleti vitalista («élet»-filozófia !), kultúrtörténeti, vallástörténeti tudományosság olyan hadállásokat épít a hitellenes gondolat számára, melyekkel szemben a 19. századi apológia fegyverei jórészt hasznavehetetlenek. Itt természetesen elkerülhetetlen az enciklopedista apológiának új kiépítése ; de megérett a helyzet arra is, hogy a hittudomány a 19. századeleji esztetizáló, a századvégi kultúroptimizmus sugalta harmonizáló enciklopedista, a jelen századeleji immanentista apológia után megkísérelje a teológiai apológiát, mely a magától értődő szaktudományos tájékozottság alapján a katolikus tudatból indul ki (lásd fönt III. 1,2) és a hittudomány formai elvének stílusa szerint épül. Hogy itt milyen sürgető föladatok előtt állunk, annak csattanó külső bizonysága az a döbbenetes tény, hogy egy Hettinger, Schanz, Gutberiet, Schell, de Broglie, Duilhet de Saint-Projet után egy egész emberöltő alatt egyetlen jelentős rendszeres munka nem jelent meg. (Esser-Mausbach egyenlőtlen értékű dolgozatok gyűjteménye.) A kontroverzista hittudomány, mely Moehler és Newman után csak néhány «ad hoc» művet szült, új korszak előtt áll. A protestantizmus elérkezett annak a pályának végére, melynek irányvonalát több mint kétszáz éve eléje rajzolta Bossuet zsenije. (Les variations des églises protestantes.) Vallásosabbjában földereng, amit az Oxford-mozgalom elővételezett : hogy a százados lappangás után nyíltan kitört válságából nincs más menekvése, mint az ősi kato- likum (ez az unionista mozgalomnak szimptómás jelentősége) ; racionalistája pedig hátat fordít mindennek, aminek pozitív keresztény íze van és «nemzeti» egyházról álmodja meddő álmait. Elérkezett az ideje, hogy a katolikus teológia leengedje azokat a csapó- hidakat, melyek a mai protestánsnak is járhatók. K. Adam műve: Wesen des Katholizismus, amely joggal keltett oly nagy föltűnést, biztató kezdet és minta. A HITTUDOMÁNY JELEN FÁZISA ÉS FÖLADATAI 103
