Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (I.)
A HITTUDOMÁNY JELEN FÁZISA ÉS FÖLADATAI 7 4. A teológiai virágzást jellemző szerves és szervező, előre és fölfelé hajtó életerő közvetlenül kifejezésre jut abban a termékeny kölcsönhatásban is, mellyel a teológia beleszövődik korának egész szellemi életébe, mégpedig mind az őt szülő és dajkáló Egyháznak, mind az egyetemes kultúrának életébe. A virágzás biztos kritériuma itt abban a mozzanatban van, mely minden egészséges szervezetet jellemez : ez a begyökérzés csakugyan «kölcsön»- hatás ; a hittudomány vesz át és asszimilál, s viszont ad és épít. Ez a kölcsönhatás elsősorban Egyház és hittudomány között áll fönn. A teológia folyton kap az egyházi élettől indításokat, lendületet, föladatokat ; nem is szólva a katolikus hittudomány lényegétől elválaszthatatlan tekintély jellegű irányításról. Mint az egyházi életnek tudományos öntudata hivatva van tudományos formára hozni az egyházi álláspontot, fegyvereket és szerszámokat készíteni védekezésre és apostolkodásra. így nő nagyra a patrisztika a nagy chrisztologiai eretnekségekkel folytatott harcban, így izmosodik meg a Tridentinum utáni teológia az újítók ellen vívott csatákban. A gondolkodó hívők általa akarják érteni, amit hisznek — szimptómás jelentősége van annak a ténynek, hogy a patrisztika annyi kiváló műve laikusoknak van ajánlva. Az erkölcsi, aszkétikai, jogi, liturgiái élet, a belső és külső misszió föladatai állandóan táplálják a hittudomány malmait. S a teológia ezeket az indításokat és tartalmakat földolgozott formában, a Logos magasabb rendjébe emelő veretezéssel visszaszolgáltatja az egyetemes egyházi életnek, miként a szív fölfrissítve visszaadja a szervezetnek a kapott vénás vért. A tanító egyház az eretnekeket a hittudósok fogalmazásaival és érveivel cáfolja, híveit az ő tanításukkal oktatja, liturgiáját, erkölcsi életét az ő eszméikkel gazdagítja. «Consulant probatos auctores» — ez nemcsak a római kongregációk szokásmondása ; az Egyház számtalanszor ajkán hordja minden korban, főként a nagy teológusok korában. Az élet körfolyamává teljesedő kölcsönhatásnak esetei azok a hatalmas mozgalmak is, melyek a teológia műhelyeiből indultak el és megmozgatták az egész egyházi életet, mint pl. az origenista és molinista viták. Legjobb fázisaiban a teológia termékeny kapcsolatban van a világi szellemi élettel is ; nem azért, hogy inficiálódjék — a racionalista és szemiracionalista teológia dekadens vagy még ébredező korok velejárója, mint az okkamizmus és hermezianizmus mutatja. Hanem a viruló hittudomány a világi tudománytól átvesz problé
