Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - HÍREK, AKTUALITÁSOK
HÍREK, AKTUALITÁSOK Dr. Kuminetz Géza professzor október 20-án részt vett a Nevelésügyi Kongregáció szervezésében, a Pontificia Universitá della Santa Croce keretében Rómában megtartott, a megújított házassági eljárást bemutató szimpóziumon. November 4-én karunk oktatói közül Dr. Launnyecz Mihály, Dr. Vincze Krisztián és Vízvárdy Rita szociális testvér tartottak továbbképző előadásokat a végzett levelező képzési rendű hallgatóink részére. A Hittudományi Karon november 9-én került megrendezésre a hagyományos Szakmai Tudományos Nap. A délelőtti előadások ökoteológiai kérdésekkel foglalkoztak Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű körlevele alapján. Előadók voltak: Dr. Puskás Attila, Dr. Launnyecz Mihály, Dr. Bakonyi Gábor és Nobilis Márió. Az előadások a hallgatók kötelező képzésébe illeszkedtek. December 2-án volt az immár hagyományos Alumni Találkozó a Horánszky utcai Loyola Caféban, melyre a végzett hallgatóink kaptak meghívást. Előadást tartott Dr. Vmcze Krisztián, Dr. Káposztássy Béla; ezt követte az a kerekasztal-beszélgetés, amibe bekapcsolódott Dr. Kovás Ákos (PPKE BTK), Dr. Puskás Attila és Dr. Lauri- nyecz Mihály is. Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm DSc., Karunk kánonjogi tanszékvezető professzora és Egyetemünk rektora számos hazai és külföldi konferencián, ill. kutatási programon vett részt (szervezőként és egyúttal vezérelőadás vagy szekció-előadás megtartásával). Ezek kronologikus sorrendben a következők voltak: The Ancient Canonical Sources and their role in the Contemporary Canonical Legislation (Orange, CA, USA, 2016. június 18); Reserved delicts to the Congregation for the Doctrine of the Faith and its current norms (Orange, CA, USA, 2016. június 23); Christendom College, VA, USA (2016. július 4 - július 9); Catholic University of Mexico, Mexico City (2016. július 11 - július 14); XVth International Congress of Medieval Canon Law (Paris; 2016. július 23); II dintto canonico nella storia: studio e ricerca sulié fonti (Velence, 2016. augusztus 30 - szeptember 2) ; Assembly of the International Canon Law History Research Center (Budapest) [Studium Generale Marcianum, Facolta di Diritto Canonico, Velence, 2016. szeptember 2]; Az egyetemi képzési forma értékeinek változásai (Budapest, 2016. szeptember 8); La dignita dei cardinali: Un approccio stonco-istitu- zionale (Róma,'2016. szeptember 15); Una interpretazione della nuovo Motu Proprio „De concordia inter Codices” (31 mai. 2016) [Róma, 2016. szeptember 16]; a Magyar Kánonjogi Társaság éves II. tudományos konferenciája, Budapest (2016. október 4); The authentic love is service of the salvation of souls through wise validation of justice (Budapest, 2016. október 14); Sustainability in the light of the Encyclical Letter “Laudato Si” (International Congress, Warsaw, 2016. október 15); Cardinal Mindszenty and the Hunganan Bishops against the Communist Dictatorship (Card. Stefan Wyszyríski Katolikus Egyetem (Varsó, 2016. október 15); ELA — Ereky Public Law: The lusticibility of the Prior Right to Education (International Congress, Budapest, 2016. október 20); Cohabitation of Different Religious Cultures in the Middle East and its Global Effects (Budapest, Central European University, 2016. November 4); Salahaddin University (Erbil, Kurdisztán - Irak, 2016. november 5); University of Halabja (Kurdisztán — Irak, 2016. november 6); Corso sull’accompagna- mento sacerdotale nel cammino matnmomale (Róma, 2016. november 8); La presente storia della chiese cristiane d’Oriente (Róma, 2016. november 9); Un tempo per la propria formazione sacerdotale e per la formazione al servizio vocazionale nella Chiesa (Róma, 2016. november 9); Osservazioni sull’Istruzione „Ad resurgendum cum Christo circa la sepoltura dei defunti e la conservazione delle cenen in caso di cremazione" 234 TEOLOGiA