Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Ferenczy Rita: Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem.: Az 1545 előtti egyházi források hatása a modern kánonjog rendszerében
SZUROMI, SZABOLCS ANZELM, O.Praem.: Az 1545 előtti egyházi források hatása a modern kánonjog rendszerében (Bibliotheca Instituti Postgradualis luris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/19) Szent István Társulat, Budapest 2016 pp. 279 . KÖNYVSZEMLE „A kánonjog lényegi stabil tartalma (...) az Egyház jól rendezett, a Krisztus által kristály- tisztán elénk állított céljának, azaz a lelkek üdvösségének intézményes formában történő elősegítése, amely magába foglalja: 1. a kinyilatkoztatás hiteles átadásának kereteit; 2. a konkrét kegyelmeket közvetítő szentségek és szentelmények kiszolgáltatásának normáit; 3. az apostlokra, valamint utódaikra bízott hierarchikus közösség működésének biztosítását. A kánonjog ezáltal azt a letisztult fegyelmi rendszert jelenti, amely a megváltott ember üdvösségre való eljutását szolgálja. Ennek a feladatnak a teljesítéséhez azonban szükséges az Egyház alapításától fogva folyamatosan egymásra épülő kánoni normák lehető legteljesebb — azok eredeti forrásainak jelentését is mérlegelő — elmzése és értelmezése.” Ezekkel a szavakkal vezeti be Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének elnöke és egyúttal az egyetem rektora új kötetét, amelyben a Katolikus Egyház fegyelmi rendszerének stabilitását, a Trentói Zsinat reformja előtti különböző doktrinális és diszciplináris források hatásának folyamatos jelenlétét és szoros belső kapcsolatát mutatja be, a hatályos kánoni norma- rendszeren belül. Ehhez — a forrásértelmezési megalapozás után, a legjelentősebb egyházi intézmények - beleértve a szentségek kiszolgáltatását - működése kikristályosodási folyamatának elemzését használja fel. Az új kötetben, a Szerző legutóbbi években végzett intézmény- és forrástörténeti kutatásainak fényében elemzi az Egyház élő jogát és működésének pontos tartalmát. A munka tizenkettő fejezetre oszlik, melyek tematikájukban a két kánonjogtörténeti bevezető fejezet után követik a hatályos Kódex szerkezetét. A mű gazdag anyaga magában foglalja a jelenlegi egyházfegyelem és a korábbi jogforrások viszonyának ösz- szegzését (pp. 17—39); a latin kánonjog kodifikációjának folyamatát és hatását (pp. 40—58); a pátriárka és prímási tisztség latin egyházban betöltött szerepének normatív változásait (pp. 59-75); a keresztség kiszolgáltatására vonatkozó egyházfegyelem hatályos rendszerének kialakulásában szerepet játszó források és tartalmuk bemutatását (pp. 76-96); az Eucharisztia bemtatására vonatkozó latin liturgikus fegyelem változásait, hatályban lévő rendelkezéseit és annak forrás- és intézménytörténeti hátterét (pp. 97-120); a vegyes házasságokra vonatkozó latin tegyháfegyelem hatályos rendszerének eredeti forrásait (pp. 121—138); a betegek kenetére vonatkozó egyházfegyelem elveinek és teológiai, ill. kánoni tartalmának pontos letisztulását (pp. 139-162); a hét főbűn kánonhogi megítélését, különös tekintettel az Egyház szentségi és büntetőjogának kánonjogtörténeti forrásaira (pp. 163—183); az igazságosság és irgalmasság elvének és gyakorlatának megnyilvánulási formáját a kánonjogi rendszeren belül, az Egyház fegyelmi hagyománya tükrében (pp. 184—202); az Egyház anyagi javaira vonatkozó egyházfegyelem változásainak kánonjogtörténeti forrásait és kortárs hatását (pp. 203—221); a csoda szerepét az egyházi szentté- avatási eljárás fejlődésének és hatályos folyamatának rendszerében (pp. 222—237); végül egy korunkban kevésbé tárgyalt kérdéskört; az ereklyék tiszteletének fogalmát, fejlődésének forrásait és szigorú alapelveit (pp. 238—248). 217
