Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Vincze Krisztián: Gondviselés, szenvedés és üdvösség összefüggése Aquinói Szent Tamás írásaiban
VINCZE KRISZTIÁN Gondviselés, szenvedés és üdvösség összefüggése Aquinói Szent Tamás írásaiban teushoz írt levél pl. azt íija, „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (lTim 2,4), miközben biztosan az a benyomásunk, hogy ez nem valósul meg minden esetben. Ilyen ellenvetésekre Szent Tamásból gondolataiból két válasz olvasható ki. Egyrészt Tamás arra utal írásaiban, hogy Isten akarata (gondviselése, kormányzása) akkor is megvalósul, amikor mi valami rosszat tapasztalunk, még pedig úgy és annyiban, hogy Isten minden rosszból képes valamilyen nagyobb jót megvalósítani. Minden, ami rossz, minden, ami rossz mivolta ellenére megtörténik, az azért történik meg, s Isten csak is azért engedi megtörténtét, mert O abból valami jobbat képes megvalósítani. E ponton kifejezetten Szent Ágostont idézi Tamás a Summa Theologiae egyik helyén!2 Mindez természetesen azt is implikálja, hogy különbség van valaminek abszolút jó és rossz mivolta, valamint a körülmények szerinti jó és rossz mivolta között. A másik tamási válasz Istenben elkülöníti az előzetes és a következményes akaratot, ami arra utal, hogy Istennek van egy általános szándéka a konkrét létezőkhöz kötötten, amely viszont következményes akaratként más lehet, ha a létező egy-egy mozzanata nem engedi meg az isteni előzetes akarat elképzelését. Ez az előzetes elképzelés bizonyos esetben jobban megfeleltethető Isten vágyának, elgondolásának, amely viszont éppen az emberi szabadság mozgástere miatt követeli meg az isteni következményes akaratot. E megkülönböztetést Aquinói Damaszkuszi Szent Jánostól kölcsönzi.3 Ha tehát Isten minden embert üdvözíteni akar, ez azt jelenti, hogy előzetesen minden embert erre hív meg, s mindenkinek megadja ehhez a „szükséges esélyeket", ugyanakkor szabadsága ellenében erre egyetlen egy embert sem kényszerít, hiszen akkor maga Isten lenne az, aki az ember megteremtett természete (szabadsággal való felruházottsága) ellenében cselekedne! Ebben az esetben, egy elkárhozott esetében az Isten akarata (immár következményes akarata) úgy valósul meg, hogy a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket4, tehát az isteni akarat mégis megvalósul.5 2 „Az egyik lény pusztulása ugyanis egy másik lény keletkezése, amely által a faj fenn marad. Mivel tehát Isten az egész lét egyetemes gondviselője, gondviseléséhez tartozik, hogy megengedje: egyes részleges dolgokban bizonyos hiányosságok legyenek, nehogy a világegyetem tökéletes java meghiúsuljon. Ha ugyanis minden rosszat megakadályozna, számos jó hiányozna a világegyetemből: nem lenne ugyanis oroszlán, ha egy állatot sem pusztítanának el, és nem volna lehetséges a vértanúk türelme a zsarnokok üldözése nélkül. |... | Ezért mondja Augustinus az Enchiridiumban: »A mindenható Isten semmiképpen sem engedné, hogy valami rossz legyen a műveiben, ha nem lenne annyira mindenható és jó, hogy a rosszból is jót hozzon ki.«” ST I, q 22, a 2, ad 2. 3 „Damascenus szerint ezekét a szavakat Isten előzetes és nem következményes akaratáról kell érteni. Ezt a megkülönböztetést nem magának az isteni akaratnak az oldaláról tesszük, amiben nincs előbbi és későbbi, hanem az Isten által akart dolgok oldaláról. Ennek megértése végett azt kell megfontolnunk, hogy minden egyes dolgot annyiban akar Isten, amennyiben jó. Valami pedig első szemügyre vétele alkalmával, abszolút értelemben lehet jó vagy rossz, ami mégis, valamely hozzájáruló mozzanattal együtt vizsgálva, vagyis következményesen ellentétes módon értékelendő. Miként abszolút módon vizsgálva az, hogy az ember éljen, jó, és az embert megölni rossz; de ha valamely emberrel kapcsolatban hozzátesszük, hogy gyilkos, vagy azt, hogy az élete sokakat veszélyeztet, így őt megölni jó, és ha él, rossz. Ezért mondhatjuk, hogy az igazságos bíró előzetesen azt akarja, hogy minden ember éljen, de következményesen a gyilkost fel akaija akasztani. Hasonlóképpen Isten előzetesen minden embert üdvözíteni akar, de következményesen egyesek kárhozatát akarja, igazságosságának követelménye szerint.” ST\, q 19, a 6, ad 1. (E sorok a halálbüntetést magától-értetődőnek tekintik az akkori kornak megfelelően. VK) „Nem azért mondjuk, hogy egyesek Isten ellen vétkeznek gondolattal, szóval vagy cselekedettel, mintha teljesen szembeszállnának az isteni kormányzás rendjével (hiszen a bűnösök is valamilyen jóra törekednek), hanem azért, mert szembeszegülnek valamily konkrét jóval, ann számukra természeténél fogva vagy helyzeténél fogva megfelelő. Ezért pedig Isten jogosan bünteti őket.” ST I, q 103, a 8, ad 1. 5 „Tehát mivel Isten akarata minden dolog egyetemes oka, lehetetlen, hogy az isteni akarat okozata ne jöjjön létre. Ezért, ami látszat szerint eltér az isteni akarattól az egyik rendben, visszatér ahhoz egy másikban: ahogy a bűnös, aki önmagában eltér az isteni akarattól a bűn elkövetése által, visszatér az isteni akarat oksági hatásába, amikor az isteni igazságosság által megbűnhődik.” STl, q 19, a 6. 208
