Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Kránitz Mihály: Lundi Közös Állásfoglalás a keresztény egységről. Ferenc pápa és a Lutheránus Világszövetség nyilatkozata
Lundi Közös Állásfoglalás a keresztény egységről... Ahogy a természet is megújul évszakonként, és készül fel az új kibontakozásra, úgy a világban és az emberi közösségben is szükséges a változás, ami nem más, mint az élet jele. Nemzedékek váltják egymást és az elődök tapasztalata jó esetben beépül egy következő generáció elgondolásába, valamint cselekvésébe.2 3 A hit és a vallás területén azonban nagy szerepe van a hagyománynak és a szokásoknak. Természetesen mindig vannak új meg új elgondolások, s ha azok nem állnak gyökeresen szembe a múlttal, akkor egy szerves fejlődésről beszélhetünk, mely hűségesen őrzi a korábban meghatározott szabályokat, de a jelenhez igazítva valamit alakít is azokon. Az alap így mindig szilárd marad, az elvek, az igazságok és a hittételek megmaradnak, de az élet, a gondolkodás, a viselkedés változásai szerint alkalmazott módon. Valami hasonló történt a reformációval 500 évvel ezelőtt, mely nyitott volt a megújulásra a hitélet és a teológiai gondolkodás terén egyaránt.' Ferenc pápa lundi beszédét hálaadással kezdte, melyet Istenhez intézett „annak az eltérő egyházi közösségekhez tartozó számos testvérnek az erőfeszítéséért, akik nem törődtek bele a megosztottságba.” Az ökumenikus szertartáson nem véletlenül választották felolvasásra és beszédük vezérfonalaként is az állásfoglalást aláíró felek a János-evangélium 15. fejezetében található szőlőtő-szőlővesszők hasonlatot: „Maradjatok bennem, és én tibennetek. Ahogy a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.” (Jn 15,4) Ebben a jánosi részben Jézus önmagát nevezi szőlőtőnek, s a tanítványokat és rajtuk keresztül minket is, mai Krisztus követőket szőlővesszőknek. (Jn 15,5) A római pápa egy új lehetőségről beszélt, és megnyit egy közös utat evangélikusok és római katolikusok között, melynek azonban már határozott formája van a fél évszázada elkezdődött párbeszédnek köszönhetően.4 Ez az út a kiengesztelődés útja. A szétszakítottság feletti bánaté, a bocsánatkérésé és adásé, a közösen megjelent konszenzusos dokumentumoké és számos ökumenikus, testvéri és baráti találkozásé. A sebek gyógyítása és az emlékezet megtisztítása a múlt sebeitől és bűneitől valamint ezek hatásaitól valójában már megkezdődött a II. Vatikáni Zsinat Unitatis redintegratio kezdetű ökumenikus határozatával és egyre jobban kiteljesedett a legmagasabb szintű bocsánatkérésekkel és az azt követő megbékéléssel.5 A katolikusok és evangélikusok közötti kedvező kapcsolatokat követően egyre inkább előtérbe került az, „ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt”. Az eredményes párbeszédnek köszönhetően tizenkettő dokumentum is született a Lutheránus-Római Katolikus Egység Bizottság munkája következtében.6 KRÁNITZ MIHÁLY 2 A zsinat halasztást nem türően szólítja fel a katolikusokat, hogy „valamennyien vizsgálják meg Krisztus egyházra vonatkozó akarata iránti hűségüket, s azt, hogy miként kell, serényen hozzálátni a megújulás és a megújítás munkájához”. Vő. UK 4. 3 A reformáció által kiváltott eltérő teológiai nézetekről és azok megoldásáról lásd: Szabó, F., Katolikus—protestáns hitviták és egyetértés a megigazulás tanában. Pázmánytól az evangélikus—katolikus Közös Nyilatkozatig, Szent István Társulat, Budapest 2016. 4 A dialógus helyes magatartásáról lásd: Pápai, L., Reformáció-reform-párbeszéd 1517-2017, Szent István Társulat, Budapest 2016. 5 A zsinat tanítása szerint „igazi ökumenizmus nincs a szív megtérése nélkül” (Vő. UK 7), majd hozzáteszi: „alázatosán kérünk bocsánatot Istentől és különvált testvéreinktől is, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” (UK 7) II. János Pál pápa szerint bár az ökumenikus mozgalom a Szentlélek nagy ajándéka, de az európai földrész még mai is szenved a keresztények közötti súlyos megoszlások következményeitől. Vö. Ecclesia in Europa 17, Szent István Társulat, Budapest 2003, 24. 6 Az evangélikusok és a katolikusok közötti párbeszéd dokumentumai: Az evangélium és az egyház — máltai jelentés, 1972; Az eukarisztia, 1978; Mindannyian egy Krisztusban, 1980; Utak a közösséghez, 1980; Szolgálat az egyházban, 163
