Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
PUSKÁS ATTILA Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában nak, pontosabban abban, hogy a Lélek öröktől fogva és elválaszthatatlanul az Atya és a Fiú közötti kölcsönös és szubjektív szeretetkapcsolat, és ugyanakkor ennek a személyes viszonyulásnak objektív mércét jelentő tanúsítója. A „trinitárius inverzió” során nem szűnik meg az első mozzanat, csak háttérbe kerül a kenózis állapotában a második mozzanatjavára, melynek maximális érvényesülésére a megváltás miatt volt szükség.59 3.2. „Őskenózis” a Szentháromságban A Fiú üdvtörténeti kenózisa és isteni változhatatlansága, valamint a Szentháromság belső élete és a keresztesemény kapcsolata egybegondolásának igénye indítja arra Balthasart, hogy Bulgakovtól kölcsönözve a szót a Szentháromság egy Istenben örök „őskenózis- ról” (Urkenose), illetve saját kifejezésével élve „ősdrámáról” (Urdrama) beszéljen. Két zsákutcát igyekszik ezzel elkerülni. Egyfelől a hegeli filozófia és a folyamatteológia fel- tételezését arról, hogy a szentháromságos élet azonos a világfolyamattal, mintha Istennek szüksége lenne a világ szenvedéseibe és ellentmondásaiba való belebonyolódásra ahhoz, hogy konkréttá váljon és élettel teli valóság legyen. Egy effajta tragikus és a teremtmény módján szenvedő Istenről szóló mitologikus elképzeléssel szemben szükségesnek tartja a negatív teológia józanságát, a maior dissimilitudo komolyan vételét. Másfelől azt a gondolatot sem tekinti elfogadhatónak, hogy a világ sorsa kiesett volna Isten kezéből, a véges szabadság kudarca és bűne miatt keletkezett dráma feloldása túlteijedne Isten lehetőségein és pusztán Isten színe előtt zajlana, anélkül, hogy érinthetné őt és Isten alakitam tudná menetét és végkifejletét. Ezzel a szemlélettel szemben fontosnak tartja a megváltás üdvtörténeti drámája valóságának hangsúlyozását és lehetőségi föltételeinek biztosítását magában Istenben. A szótériológiai motívum mellett tehát végső soron Isten igazolásának igényéről van szó, mely csak úgy teljesíthető, ha Isten változhatatlanságát együtt gondoljuk el a világ megmentéséért való végső, a kenózist is magában foglaló felelősség- vállalásával. Balthasar így fogalmazza meg metodológiájának alapvető szempontjait: „Mi sokkal inkább két oldalról gondolkodunk a misztérium irányába: a negatív teológia felől, mely elutasítja Istennek bármilyen szükségszerű belefolyását a világfolyamatba, és a világ drámája felől, melynek a lehetőségi föltételeket Istenben kell bírnia.”60 Mivel járhatatlan Isten belső életét a világfolyamattal azonosító „folyamatteológia” útja, ezért „nincs más út az Istenben lévő trinitárius történés megközelítéséhez, mint attól, ami a szövetség — s innét a kereszt — teológiájában Isten kenózisában kinyilvánul, visszafelé tapogatózni az Abszolút titkába, egy olyan negatív teológiával, amely a világon belüli minden tapasztalatot és szenvedést kizár Istenből, de ennek ellenére az ilyen tapasztalat és szenvedés lehetőségi föltételeit — egészen a knsztológiai előfeltételig és ennek trinitárius implikációiig- Istenben helyezi el. Az effajta gondolkodás késélen táncol, mert az ‘Isten fájdalmáról’ szóló minden divatos beszédet elkerüli, s mégis Istenben olyan történést kell feltételeznie, mely nemcsak a világ minden fájdalmának lehetőségét és megtörténni hagyását, hanem ezen túl Istennek az ebben való részvételét is — egészen az istentelenség hatékony helyettesítő átvételéig — igazolja. Úgy7 tűnik, hogy amit a (‘filozófiai’) negatív teológia megtilt, azt a Krisztusban megvalósuló oikonomia megköveteli. Mindkettőn túl, ám mindkét oldalról előre tapogatózva, a hit megsejti a minden titkok titkát, melyet kifürkészhetetlen alapként a világ üdvtörténetének lehetőségeként feltételeznünk kell.”61 Nos, ez 59 TD II/2, 174 k; TL III, 187. 60 TD 111,304. 61 TD III, 302. 84
