Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKAS ATTILA értelmezésének, a Szentháromság immanens élete és üdvtörténeti cselekvése közötti kapcsolatnak valamint Isten és a világ viszonyának a szempontjából.5" Az „elidegenedés” kifejezésének a kenózis eseményére való alkalmazhatóságának illetve alkalmazhatatlanságának megítélésével kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy Balthasar álláspontja a fent ismertetett állásfoglalásánál árnyaltabb. Míg A három nap teológiája és a Kenőse der Kirche? című írásaiban egyértelműen elutasító pozíciót foglal el a szóhasználatot illetően, mert el akar határolódni az Entfremdung hegeli és a radikális kenotikusoknál fellelhető jelentésétől, addig találunk példát arra is, hogy egyéb munkáiban ő maga alkalmazza a kifejezést egy jól meghatározott értelemben. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Balthasar szótériológiájában a végső szolidaritás és a helyettesítés gondolata középponti jelentőségű. Ha a Fiú-Jézus úgy tudja megmentem a bűn és a halál elidegenedettségébe jutott embert, hogy vele szolidárisán és az ő helyére lépve utána megy az elidegenedettség állapotába, akkor a Fiú-Jézusnak is meg kell tapasztalnia valamilyen módon magát az elidegenedettséget. Akkor a kenózisnak végső soron valamilyen értelemben egészen az elidegenedettség tapasztalatáig kell nyúlnia. Balthasar az Abstieg zur Hölle című írásában Jézus alvilágra/pokolra szállásával kapcsolatban használja többször is az elidegenedés/önelidegenedés illetve a teljes elidegenedés/ön- elidegenedés (vollkommene Entfremdung/Selbstentfremdung) és végső elidegenedés (letzte/äusserste Entfremdung) kifejezéseket.31 Az alvilágra/pokolra szálló Jézus vonatkozásában a teljes/végső elidegenedés azt jelenti, hogy az Atya iránti szeretetből és neki engedelmeskedve, a testi és lelki halálba merült ember megmentésére alászáll abba az állapotba, egyedülálló módon és mélységben megtapasztalja azt az állapotot, mely a Fiú számára a legteljesebben idegen: a meghalt bűnös ember Istentől való elválasztottságának, távolságának az állapotát, s ezzel együtt a bűn (halál, alvilág, sátán) istenellenességének realitását. E fájdalmas, de egyben az Istentől bűne miatt elválasztott ember megmentését lehetővé tevő tapasztalat csak azért lehetséges, mert Jézus az alvilágra/pokolra szállva is változatlanul a Fiú marad, aki változatlanul Fiúként viszonyul az Atyához, noha ebben az állapotban az Atyával való bensőséges kapcsolat örömteli tapasztalata teljességgel megvont tőle. Jézus nagyszombati descensusának titokzatos elidegenedés-tapasztalatát Balthasar paradoxonnal igyekszik megvilágítani: Jézusnak „a mélységes szakadékról szerzett tapasztalata egyszerre van egészen őbenne (amennyiben önmagában megismeri a megholt bűnösök Istentől való távolságának teljes mértékét), s ugyanakkor egészen rajta kívül, mert amit megtapasztal, az számára (az Atya örök Fiának) a teljességgel idegen: Jézus nagyszombaton önmaga teljes elidegenedésében ő maga.”50 51 52 Balthasar ugyancsak paradoxokban fogalmazva hangsúlyozza, hogy a számára teljességgel idegen megtapasztalása során a Fiú-Jézus teljességgel és változatlanul önmaga marad, megőrzi istenségét, isteni életét és éppen ezzel bizonyul mindenhatónak. „Mivel a legvégső elidegenedés elérésében Isten önmagát a Mindenhatóként igazolta, aki képes megőrizni azonosságát a nem-azonosság,. önmagánál létét az elveszettség, életét a halál állapotában is, ezért tekinthetjük Krisztus és minden általa megmentett ember feltámadását úgy mint nagyszombati tapasztalatának belső következményét.”53 A kenózis végső szakaszára alkalmazott elidegenedés/ 50 Balthasar fontosabb állásfoglalásai a hegeli rendszerhez: TD IV, 202-204; TL II, 22, 40-45; TL III, 34—41. 51 BALTHASAR, H. U. von, Abstieg zur Hölle, in Pneuma und Institution, Johannes Verlag, Einsiedeln 1974, 387- 400; itt: 394-400. 52 Uo. 395. 53 Uo. 399. 81
