Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKÁS ATTILA ző szövegösszefüggésbe ágyazva jelenik meg: „Mert Krisztus kenózisával maga az örökkévalóságjött mozgásba és járta be az időt annak minden sötétségével. Az Atya otthon- maradása és a Fiú elzarándoklása között nincs semmiféle elidegenítő távolság (entfremdender Abstand), mert ez a Fiú soha nem az elveszett fiú, mert a Lélek mindig összeköti az Atyát és a Fiút, mert a kenózis ‘távolsága’ (Ferne der Kenőse) a Szentháromságon belüli közelség és az isteni hüposztázisok egymásbanlétének egyik módja. A Fiú kenózisa során ugyanis a veleszületett ‘Isten-alakja’ (angestammte Gottgestalt) az Atyánál marad vissza (bleibt zurück), nála ‘hátra hagyva/letétbe helyezve’ (hinterlegt), egyszerre az Atya akaratához való hűségének zálogaként (Pfand) és az Atyát ‘emlékeztetve’, hogy ő maga mennyire elkötelezettséget vállalt a világ kalandjában. Az örökkévalóság és idő effajta széttartó feszültségében Isten önmagában nem hasad szét, hanem önmagánál van sokkal inkább mint valaha, mert azt a szabadon elköteleződő cselekvést teljesíti be, melyet a teremtéskor kezdett meg; mintha csak Teremtőként önmagával fogadott volna, hogy a látszólag lehetetlent tudja véghezvinni: önmagukban megálló (in sich stehende) teremtményt szabadságokat alkotni és ennek dacára nem hagyni elveszni őket.”45 Az idézett szakaszból egyértelműen kiderül, hogy a „Hinterlegung” kifejezésbe sűrített kenózisértelmezés bibliai hátterét a tékozló fiú története adja (Lk 15,11-32). Balthasar olvasatában Jézus mint a harmadik Fiú jelenik meg, aki nem veszik el mint az örökségét idegen vidéken eltékozló öcs és mint az otthon maradó báty, hanem útnak indul az elveszett megkeresésére és megmentésére. O is eltávolodik az atyai háztól, de az ő eltávolodása nem (bűnös) elidegenedés, nem elidegenedő távolságvétel az Atyától, hanem az Atyával a Szentlélekben való közösségben megmaradva üdvözítő eltávolodás. A kenózis a Fiú-Jézusnak ezt a fajta Atyával való közösségben megmaradó, tőle nem elidegenedő, hanem a bűn elidegenítő távolságába az Atyától elidegenedett és elveszett fiú megmentéséért elzarándoklást jelenti. A „Hinterlegung” képes kifejezés, mely egyszerre jelent hátrahagyást és letétbe helyezést, ugyanezt a megmaradás-mozgás, közelség-távolság, közösség-elzarándoklás dinamikát fejezi ki. Az elidegenedettség állapotában lévő világba eljövő Fiú-Jézus a megtestesülés és a kereszt kenózisa által úgy távolodik el az Atyától és marad egy e kenózisban is az Atyával, hogy mintegy letétbe téve hátrahagyja a veleszületett Isten-alakot az Atyánál. A Fiú-Jézus az elveszett fiúval ellentétben nem kikén, hanem az Atyánál hátrahagyja az őt jogosan megillető örökségét. A „veleszületett” (angestammte) és a „hátrahagyás mint letétbe helyezés” is a jogi nyelvből vett kifejezések. A jogos birtokosnak a helyzetére és cselekvésére utalnak, például — ahogy a szövegkörnyezetbe leginkább illik — a jogos örökösére, aki az őt veleszületett jogon megillető javait, jogos örökségét mint saját örökölt tulajdonát letétbe helyezi egy időre, melyet aztán ismét visszavehet. A jogi nyelvből származó képes kifejezés a Fiú-Jézus kenózisára alkalmazva nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Isten-alakját, azaz az Atyától való örök születése alapján őt jogosan megillető dicsőséges formáját, isteni előjogként hozzátartozó istenségének dicsőséges megjelenését mintegy a megtestesülésben az Atyánál hátrahagyja letétbe helyezett tulajdonaként, hogy az Atyától ismét sajátjaként visszakapja a megváltói mű végeztével a feltámadásban. A „Hinterlegung” bennfoglaltan egy ellentétes magatartás jelzésére is alkalmas: míg az elveszett fiú úgy távozott az Atyától, hogy járandóságként kikérte örökségét, amit aztán eltékozolt, addig a Fiú-Jézus nem ragaszkodik jogos tulajdonához, dicsőséges Isten-alakjához, hanem azt hátrahagyva az Atyánál ered nyomába az elveszettnek, hogy megkeresse és megmentse. Ez a rejtett ellentétező párhuzam jól rímel a Filippi-levél 45 Balthasar, H. U. von, Kenőse der Kirche?, in Pneuma und Institution, Johannes Verlag, Einsiedeln 1974, 119— 132; itt: 131k. 79
