Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Kocsis Imre: Az 1. Timóteus-levél Krisztus-himnusza
Az 1. Timóteus-levél Krisztus-himnusza KOCSIS IMRE a földi és mennyei események párhuzama a mérvadó, amely ebben a formában az említett szertartásban nem mutatható ki. Sőt a himnusz első sora feltételezi a preegzisztenciát. így a felmagasztalással az jut az isteni szférába, aki korábban onnan jött az emberek világába. Emellett a himnuszban a felmagasztalás és trónra lépés közötti különbség sem mutatkozik meg igazán, hiszen az utolsó kijelentésben — „felvitetett dicsőségben” — mindkét mozzanat bent foglaltatik. Nyugodtan kimondhatjuk tehát: az lTim 3,16b himnuszának létrejöttében nem külső vallástörténeti hatások voltak a meghatározó tényezők, hanem a Jézus Krisztussal kapcsolatos tapasztalat, valamint a Jézus Krisztusba vetett hit, amely mind az ő földi, mind a megdicsőült létére vonatkozott. Ezzel kapcsolatban említést tehetünk arról, hogy az első keresztények Jézus Krisztus földi, illetve mennyei állapotának bemutatására egyéb formulákban is a ,,ίε5ύ’(σάρξ) - „lélek” (πνεΰμα) párhuzamot használják. Az lPét 3,18- ban ez a párhuzam a halál — feltámadás kettősségének viszonylatában szerepel: „aki megöletett testben (οαρκί), de életre keltetett lélekben (πνεΰματί)”. A Róni 1,3—4 hitvallásában viszont - miként az elemzett himnuszban — a földi és a megdicsőült létforma áll egymással ellentétes párhuzamban: „test szerint (κατά σάρκα) Dávid nemzetségéből született, a szentség Lelke (κατά πνεΰμα άγιωσύνης) szerint a halálból való feltámadása következtében Isten hatalmas fiává tétetett. ” 4. A HIMNUSZ HELYE ÉS SZEREPE AZ 1. TIMÓTEUS-LEVÉLBEN A himnusz a 3,14—16 szakaszhoz tartozik. Ez a szakasz annak a nagyobb egységnek a befejezése, amely a 2,1-ben veszi kezdetét, s amely különböző egyházfegyelnu rendelkezéseket (pl. az istentisztelet rendje, egyházi tisztségviselők) tartalmaz. A 3,14-16 két szempontból is a befejezés szerepét tölti be. Egyfelől, mintegy konklúzióként, ki van mondva: Timóteusnak — s nyilván minden egyházi vezetőnek - a korábban leírtak szerint kell eljárni Pál távollétében (ami nyilván az apostolok utáni korra is vonatkozik). Másfelől az előbbi rendelkezések teológiai megalapozása is megtörténik, amikor a levélíró az egyházra és Krisztusra vonatkozólag fontos kijelentéseket tesz. Mivel a levél egészében az egyházfegyelem témája dominál, ezért a 3,14—16-ban levő teológiai megalapozás a levél egészére vonatkozólag meghatározó jelentőségű. Joggal írja J. Jeremiás, hogy a szakasz az 1. Timóteus-levél csúcspontját képezi.52 Az egyházzal kapcsolatban — az έκκλησία főnév mellett, amely az egyház szokásos megnevezése — két képletes megjelölést találunk: „Isten háza”, illetve „az igazság oszlopa és alapja”. Az „Isten háza” kifejezés ugyanazt jelenti, mint a korábbi levelekben szereplő „Isten temploma” (lKor 3,16; 2Kor 6,16; Ef 2,21). Ám míg ez utóbbi kifejezésben a hangsúly Isten jelenlétén van — hiszen a templom Isten lakóhelye —, addig az „Isten háza” megnevezésben a belső rendezettség kap nagyobb nyomatékot. A „ház metafora ugyanis egy jól strukturált intézményt jelöl, amely meghatározott rend szerint működik.53 Az egyház másik megnevezése: „az igazság oszlopa és alapja.” Ez a megjelölés részben azt tudatosítja, hogy az egyház az igazság birtokosa, részben pedig az egyház szilárd52 Jeremias, J., Timotheus, 23. Hasonlóképpen vélekedik Stenger, W., Christushymnus, 33; Roloff,J., Timotheus, 190; OBERLINNER, L. Erster Timotheusbrief, 151. Sőt az imént megnevezett szerzők a szakaszt a pasztorális levelek teológiai középpontjának tartják. 53 Vö. RedaliÉ, Y., „Come bisogna comportarsi nella casa di Dió” (lTim 3,15), in Bib 89 (2008), 438—450, 447. 39
