Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban
VINCZE KRISZTIÁN Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban tremendum és a mysterium fascinosum egységét. Ez azt jelentette, hogy a vallásban megtapasztalt numinózum egyidejűleg gyakorolt rá vonzerőt, s váltott ki belőle tartást is, hiszen a természetfeletti nem rendelkezik azzal a tulajdonsággal, amellyel a hétköznapi világ tárgyai — azokat nem alakíthatja, manipulálhatja akarata szerint az ember. A következő félelemforrás a másik ember valósága által jelenik meg bennünk, s arra az ijesztő tapasztalatra utal, amelyben a szeretett embertárs, a barát máról holnapra válhat esetleg ellenséggé, riválissá. Biser Dieter Wyss pszichoterapeuta megállapítására hivatkozik, aki szerint a szeretetkap.csolatok centrális problémája a félelem, tudniillik az egyszeri személy teljes identitása nem létezhet mindenkorra. Ez azt jelenti, hogy az ember saját folyamatos alakulásai folytán akár radikáhsan is átértékelődhetnek korábbi emberi kapcsolatok, azok tartalmai, értéke és a hozzájuk fűzött elvárások is.17 Tehát az emberi kapcsolatok ahelyett, hogy védettséget adnának és az önmegtalálás foglalatai lennének, nagyon könnyen a félelem forrásaivá válhatnak. Végül az ember önmaga számára is idegen és ijesztő lehet, hiszen amivel ma rendelkezik, azt elveszítheti, mindaz, ami ma meghatározza, az elszakadhat tőle. Emiatt gyakran bizonytalan magával szemben a mai kor embere, s ennek következtében nem meri életfeladatait felvállalni. A félelem így végül az ember ijesztő élethossziglani kísérője. Remhold Schneider- nek van egy írása, amelyben azt mondja, hogy „életakarat nélkül nincs hit”, s ehhez kapcsolódva fogalmazza meg Biser, hogy az életakaratot, az életigenlésünket leginkább a félelem ássa alá, s ezzel együtt tulajdonképpen a hitnek az igazi ellentéte.18 A hitnek tulajdonképpen nem a hitetlenség az ellentéte, vagy ha úgy tetszik, nem az ateizmus a hívő életforma ellenpólusa. (Itt jegyezzük meg, hogy7 valódi ateista Biser szerint nagyon kevés van. Szerinte ugyanis bármely formában is kérdez az ember feldúlt szívében, vagy belső érintettségéből az élet értelme után, addig úton van Istenhez, még akkor is, ha ezen célja saját maga előtt ideológiai vagy élettörténeti okok miatt rejtve is marad.19) Hit addig nincs az emberben, amíg tél, s hitünk már akkor mncs, ha újból a félelmeink ejtenek bennünket rabul. A XX. század nagy csalódása éppen ebben érhető tetten: hiába a sok megvalósított utópia, hiába a realitássá lett emberi álmok, az ember még inkább a félelmek kiszolgáltatottja lett, minél többet ígért magának, annál inkább lett félelmeinek áldozata. Innentől fogva a kereszténység meghívás a félelemlegyőzésre, ami az istengyermekségre és istenbarátságra akar minden embert elvezetni. részt pedig a másik emberrel való találkozásunk az, ahonnan szintén önmagunkról is tapasztalatot szerzünk. Kierkegaard az embert egyenesen mint viszonyt definiálta, s ez azt jelenti, hogy önmegvalósításában kölcsönhatások élnek és működnek. Létét hármas korrelációval lehet jellemezni, hiszen viszonyban van Istennel, a másik emberrel és önmagával. Az ember tehát lényegében kölcsönhatás és korreláció, s éppen ezekből a lényegünket alkotó korrelációkból fakadnak a félelmeink. Biser, E., Menschsein in Anfechtung und Widerspruch. Ansatz einer christlichen Anthropologie, Düsseldorf 1980, 15—16. 17 Vö. Biser, E., Gläubige Angstüberwindung, Akademie-Publikation Nr 91. der Katholischen Akademie Augsburg, Augsburg 1993, 23. 18 Vö. uo. 25. Szintén ezzel a gondolattal találkozunk a következő helyen is: Biser, E., Glaubensprognose. Orientierung in postsäkularistischer Zeit, 144. 19 Vö. Biser, E., Menschsein in utopisch-anachronistischer Zeit, 11—12. 224
