Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban
zott dogmatika és a moráltan variánsaként szerepeljen. így az ember alapvetően úgy jelent meg a teológiai értekezések tükrében, mint aki morálisan kötelezettje a hitben való engedelmességnek, mintha ebben merült volna ki az emberi természet lényege, amelynek közegében a kereszténység által megszólítottá válhat. Biser antropológiája azonban ezzel szemben kombinatív, egyáltalán nem kerüli ki az empirikus antropológiák ismereteit, hanem azokat méltatva beépíti a saját maga antropológiájába, hiszen ezek egyértelműen arra is szolgálnak, hogy az idők jeleit az emberi lét síkján szimbolizálják, s így bennünket is pontosabb helyzetkép megállapításához vezessenek el. Bisernek nem kerüli el a figyelmét, hanem bátran, megértésre nyitottan szembesül a posztmodern fordulat mai emberének helyzetével. Mielőtt ugyanis a konkrét teológia hermeneutikai önmegértésére kerülhetne sor, Biser szerint az szükséges, hogy a konkrét ember kerüljön önmagához közelebb, mélje fel saját létének életproblematikáját, vegye észre, s tisztázza maga előtt szenvedés- és értelemkereső természetét. Teológiai antropológiája tehát nem a dogmatikusan értett status creaturae-t választja kiindulópontnak, hanem a dinamikusan értett embertant, hiszen az aktuális conditio humana válik számára mérvadóvá. Ha ebből indul ki, akkor látja esélyét annak, hogy a keresztény igazság feltárható legyen a mai ember számára - s így „a tetikus kijelentések helyett a performatív kibontást”8 választja a kereszténység üzenetének közlésében és a teológia kiinduló megszólásmódjaként. Másképpen megfogalmazva abban áll még a biseri antropológia sajátossága, hogy Biser elsősorban nem definíciót akar adni az ember lényegét és természetét illetően (mint ahogyan ezt sokszor teszi a filozófiai és teológiai antropológia), hanem inkább azokat az egzisztenciális és pszichospirituális emberi mélységeket igyekszik feltárni, melyek arról árulkodnak, hogy hol és hogyan, milyen körülmények között érzi magát az ember védettnek, létében otthonosnak. VINCZE KRISZTIÁN Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban 2.2. A modern ember krízise A kombinatív antropológia kiinduló megállapítása az, hogy a modern ember egzisztenciakrízisben él. A XX. század tulajdonképpen arról szólt, hogy a hosszú időn keresztül kiépített és megbízhatónak tűnt idealizmusok mind bukáshoz vezettek. Ezeknek a szörnyű tapasztalata pedig egy dezintegrált emberi érzést okozott. Az idealizmusok alatt egyrészt arra kell gondolnunk, hogy rengeteg utópia vált valósággá, amelyek azonban sohasem hoztak olyan megnyugvást az emberiség számára, amelyet reméltek tőlük. Ezen utópiák közegében az ember sokszor átlépte a saját maga határait, de közben mégis elesett saját maga kijelölt céljaitól.9 A technikai utópiák megvalósulásához számolhatjuk pl. az atommag-energia hasznossá tételét, a Holdra való feljutás sikerét, a művégtagok és különböző emberi szervek transzplantációját. Mindeközben azonban a technika átvette az ember feletti hatalmat, s ennek a feje tetejére állított viszonynak lett egyik torz gyümölcse a haláltáborok mdusztrializált emberirtása.10 Ezeknek a technikai csodáknak a következtében az ember átmenetileg kisajátított magának isteni attnbútumokat is, az em8 MODE, E., Das Eugen Biser Lesebuch, 12. 9 Vö. Biser, E., Glaubensprognose. Orientierung in postsäkularistischer Zeit, Graz-Wien-Köln 1991, 354—355. 10 Szerencsére a Harmadik Birodalom még nem rendelkezett a génmanipulációs technikák ismeretével, különben az emberi megsemmisítés helyett olyan embertenyésztést kísérelt volna meg, amely a legmerészebb fantáziánkat is túlszárnyalta volna - jegyzi meg Biser ezzel kapcsolatban. Vö. Biser, E., Menschsein in utopisch-anachronistischer Zeit, München 1986, 16-17. 222
