Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Dulles, Avery S. J.: A hitaktus kognitív dimenziója
AVERY DULLES, S.J. A hitaktus kognitív dimenziója tőségteljes igazságokat, mint amilyen például a közös erkölcsi kötelességek világa, avagy Isten léte. Bizonyos Jézusra és a korai Egyházra vonatkozó állítások esetében is elmondható, hogy azok a hittől elvonatkoztatva, pusztán a Biblia történetisége alapján, racionálisan megalapozottnak tekinthetők. A hitben való teljes elköteleződéshez általában hozzátartozó megvilágosodás-mozzanat, illetve a motívumokat áttekintő mélyebb belátás azonban valóban túl van az egyetemes emberi értelem képességein. Ennél a pontnál a posztfundácionalisták óvatossága jogos. A hit vagy a hitetlenség közötti döntéshelyzetben elkerülhetetlenül olyan Integra - tív belátásokra támaszkodunk, amelyeket nem tudunk analitikus világossággal kifejtem. Sokat merítünk saját vallási tapasztalataink történetéből és személyes intellektuális han- goltságunkból, illetve a Szentlélek által egyedi módon nekünk juttatott kegyelmekkel élünk. Végső soron tehát a hitre jutásban valóban szerepet játszanak az egyedi, személyes adottságok is, amelyek minden individuumnál különbözhetnek. Összegzésként elmondható, hogy sem a fundácionahzmus (vagy evidencializmus), sem a posztfundácionalizmus (vagy fideizmus) — ahogyan ezeket a nézeteket általában értjük - nem kínál megfelelő megoldást a keresztény hitaktus racionalitásának az összetett problémájára. A hit olyan folyamatban születik, amelyben az emberi racionalitás — a szónak az általam körvonalazott szélesebb és átfogóbb értelmében - a folyamat minden lépésénél aktív szerepet játszik. A hit azonban nem rendeli maga alá az értelmet, bár eredetében és létében Isten kegyelmére hivatkozhat. Vannak jelek és ezeket támogató érvek, amelyek racionálisan rámutatnak a hit igazságára, de a hit igazsága mégsem válik soha - a szó szoros értelmében - magától értetődővé a racionalitásunk számára. A hitben a bizonyítékok szempontjából, amennyiben az előzőek ezeknek nevezhetők, szükségképpen benne foglaltatik a bizonytalanság és erőtlenség. A legjobb esetben is csak a keresztény vallás hitelességének bemutatása lehet a célunk, ami alapján az értelmes módon vállalható döntési lehetőségként jelenik meg előttünk. Kényes kérdés tehát, hogy biztos alapnak tekinthető-e a racionális összetevő, vagy sem. Habár a hitnek van logikai szerkezete, mégsincs „arkhimédészi pontja”, amely a puszta racionalitás világában annak teljes súlyát meg tudná tartani. Az „alapok metaforája” szilárd és megkérdőjelezhetetlen kognitív kiindulópont létét sejteti, azonban nem tud számotadm a törékeny és megfoghatatlan sejtetésekről, amelyek a hitnek konstitutív összetevői. Az alapok metaforája továbbá azt is sugallja, hogy a hit világában van egy elsődleges fontosságú réteg, amelyre továbbiak épülhetnek rá, illetve van egy belső mag, amihez képest minden egyéb külsődleges. A racionalitás — ilyen értelemben — nem másodlagos vagy külsődleges dimenziója hitnek. Egyszerűen szólva: az ember nem szűnik meg racionálisnak lenni, amikor keresztény hívővé válik. Az intellektuális belátások, valamint az értelem integratív és szillogisztikus használata jelen vannak a hit felébredésénél, a gyakorlása során, és fejlődésének núnden egyes lépésénél. A hit és az értelem szétvá- laszthatatlan társak: együtt növekednek, és felbonthatatlan barátságra hivatottak.20 (Bíró Ilona és Bagyinszki Ágoston OFMfordítása) 20 Lásd II. János Pál pápa Fides et Ratio c. enciklikájának (1998) a nyitó mondatát: „A hit és az értelem két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére”, (a ford.) 172
