Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
GÜNTER BIEMER Newman hagyományteológiájának „alanyi" szempontjáról származó tévedhetetlenségi karizma révén próbálta megalapozni.93 Amint azt láttuk, Newman hagyományfelfogása magában foglalja a hierarchikus struktúrát is, mint ami a Megtestesülésből - a kereszténység központi gondolatából - fakadó három szempont egyikét adja. Azzal is tisztában van azonban, hogy Isten nem csupán a hierarchiára, hanem egész népére bízta az ekklesia küldetését. „Az egyház furcsán nézne ki nélkülük” (azaz a hívő nép nélkül) — mondta egyszer Newman a püspökének.94 A II. Vatikáni Zsinat nemcsak az egyháznak, mint Isten népének ezen átfogó értelmezését fogadta be a hivatalos tanítás korpuszába (LG 12), hanem Newmannek azon dialogikus-egyháztani elvét is, hogy „több rejlik a pastorum et fidelium conspiratóban, mint amit a lelkipásztorok elszigetelten magukénak tudhatnak”.95 Newman gondolatainak igazolásaként a katekizmusban azt olvashatjuk, hogy a hívők részvétele az egyházi közösségekben „annyira szükséges, hogy' nélkülük a lelkipásztorok apostolkodása sem érhetné el a célját” (KEK 900). Ezen a ponton Newman szellemi örökségének szíve közepéhez érkeztünk: vajon nem az egyház megtestesülésből fakadó struktúrájának direkt következménye-e, hogy Isten népében az isteni támogatással közvetített hagyomány a tanítás és tanulás emben folyamatainak minden jellemzőjét magán viseli és kibontakoztatja? Newman a What is a University? (Mi az egyetem?) című kitűnő tanulmányában az iskolai tanítás és tanulás folyamatát hasonlítja össze az egyházi katekézissel, amikor a következőket írja: „Ha arra vágyunk, hogy valamely tudományterületen hiteles tudás birtokába jussunk [...], az élő embert kell figyelnünk, és élő megnyilatkozásokat kell keresnünk. [...] Egy könyv soha nem adhat maradéktalan eligazítást mindazokban a szerteágazó kérdésekben, amelyek egy tudományos témát helyes kontextusba állítanak. [...] Egyetlen könyv sem adhatja át tárgyának azt a sajátos árnyalatokban konkretizálódó szellemiségét, amelyet a szemtől szemben, embertől emberig megvalósuló kommunikáció, a szemkontaktus, az arc látványa, a hangsúly, a spontán viselkedés, az eszmecsere fesztelen, kevésbé formális módja gyorsan és biztosan közöl 96 A kate- kézisnek, a vallási tanításnak mintegy hangszerként (instrument), kommunikációs szervként (organ) teljes egészében ki kell bontakoztatnia azt, amit a tanítás pusztán természete szerint is megkövetel: a tanító személyes jelenlétét, vagy — teológiai nyelven — az íratlan hagyományt. Ez az élő hang, lélegző forma, kommunikatív találkozás, minden szónál beszédesebb: valójában ez kateketizál és tanít!”97 Newman hagyományteológiája számol Isten gondviselő támogatásával, így bízik az igazság saját erejében: az „igazság érvényre jut” (veritas praevalebit) — írta Newman Manning- nak az együk levelében.98 A keresztények maguk is csak fokozatosan és részlegesen ébredtek tudatára annak, hogy a keresztény hit egyetlen mély és szerteágazó filozófiai gondolattá áll össze.99 És „ennek az isteni filozófiának, anú magához vonja a gondolkodásunkat, 93 Ez volt George Talbot álláspontja is, aki így írt Manningnak (1866. február 20-án): „Sentire cum Petro mindig a biztosabb oldal”. Ugyanebben a levélben Talbot azt írja: „Dr. Newman angolabb az angoloknál. A szellemét el kell fojtani”. Lásd PURCELL, E. S., Life of Cardinal Manning, vols. 2., London 1896^, II, 323. 94 Newman, J. H., On Consulting the Faithful in Matters of Doctrine, I, 9; cf. Letters and Diaries of Cardinal Newman, XIX, 141; XX, 377. 95 Newman, J. H., On Consulting the Faithful in Matters of Doctrine, 104. 96 Historical Sketches, III, 8 f. 97 Ibid. 14. 98 1836. szeptember 10; vő. Purcell, E. S., Life of Cardinal Manning, vol. 2., I, 223. 99 Vo. The Arians of the Fourth Century, 43. 16
