Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Rokay Zoltán: Jürgen Habermas. Eine Biographie
STEPHAN MÜLLER DOOHM: Jürgen Habermas. Eine Biographie Suhrkamp, Berlin, 2014 750 oldal KÖNYVSZEMLE A magyar olvasóközönség számára nem teljesen ismeretlen szerző (Teológia, 38, (2004) 192.) terjedelmes művével lépett a nyilvánosság elé, amelyben elbeszéli a 85 éves Jürgen Habermas nemzetközileg elismert gondolkodó életét és munkásságát. Habermast a Bajor Akadémia igazgatója, a Joseph Ratzingerrel folytatott „beszélgetés” bevezetőjében (2004. január 19-én) úgy mutatta be, mint a „Marx, Nietzsche és Heidegger óta legbefolyásosabb Filozófust”, sőt, attól sem idegenkedett, hogy az ő szerepét „mint az ország politikai kultúrájának lelkiismeretét” jelölje meg (515). - Ez figyelmet érdemel, mert vannak német filozófiatörténetek, amelyek, úgy lehet éppen politikai és szociológiai beállítottsága miatt, meg sem említik Habermast. Habermas maga nevezi az általa létrehozott, kultivált és propagált elméletet a „metafizika utáni korszak” gondolkodásának, amelynek feltétlen előfeltételét (a-prioriját) a társadalmi diskurzus alkotja. A szerző kiemeli az agg gondolkodó tevékenységének főbb állomásait, tanulmányaitól a szociológiai kutatóintézetben kifejtett tevékenységén át a frankfurti katedráig, s azt publikációival, nyilvános szereplésének anyagával illusztrálja. Az előbbiek közül első helyen kell megemlíteni a „Megismerés és érdek"-et, valamint „A kommunikatív cselekvés elméleté”-t, amelyek magyar fordításban is hozzáférhetők. A teológia és vallás szempontjából figyelmet érdemel Habermas beszéde: „Hit és tudás” (Glaube und Wissen), amelyet 2001. október 14.-én mondott el, amikor a frankfurti Paulus Kirche-ben átvette a „Német könyvkereskedelem békedíját”. Ebben a beszédében (és a továbbiakban) annak a véleményének ad kifejezést, miszerint a vallásnak legitim helye lehet a társadalmi diskurzusban (512). Ezt a megnyilatkozást egyesek aggkori jelenségnek minősítették, ám ez a feltevés alaptalan. — A Habermas iránti érdeklődést növelte a már említett találkozása Joseph Ratzinger bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával, a későbbi XVI. Benedek pápával. Ami ebből a kiadványokban hozzáférhető, az inkább két monológusnak tűnik, bármennyire elgondolkodtató. Ezen a találkozón jelen volt (amint Doohm könyve értesít) Wetter, München-freisingi bíborosérsek, Scheffczyk bíboros, Metz münsten katolikus és Pannenberg müncheni evangélikus teológus, valamint Spaemann filozófus (514). A résztvevők születési éve 1920 és 1929 között mozog, ami arról tanúskodik, hogy az európai gondolkodás mérvadói vallás és ész kérdésében - legalábbis 2004-ben a Bajor Akadémia összeválogatásában ehhez a korosztályhoz tartoznak. (Nem fiatalabb Hans Kiing a vitatott tübingeni teológus sem, aki felrótta Habermasnak, mint kritikus gondolkodónak, és Metznek, aki saját teológiáját „politikai teológiának” nevezi, hogy a beszélgetésben egyetlen szóval sem említették meg a Gali- lei-ügyet. Vö. Der Anfang aller Dinge, 2005. 117). A szerző kiemeli, milyen elismerő szavakkal köszönte meg Habermas K. O. Apel- nek, nnnt legközelebbi munkatársának nélkülözhetetlen tevékenységét (536). (Apelt éles bírálat érte H. Albert részéről, annak „Transzcendentális álmodozások”. K. O. Apel nyelvjátékai és hermeneutikai istene c. művében, 1975. - Albert ugyanígy bírálta meg Gerhard Ebeling evangélikus teológust is.) Habermas vitái közül különös részletességgel foglalkozik Doohm a N. Luhmannal, illetve a rendszerelmélettel kapcsolatos kontraverzióval (184 köv. és 561 köv.), valamint a H. Lübbe és R. Spaemann által kezdeményezett „Mut zur Erziehung” („Bátorság 134
