Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)

2014 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Rokay Zoltán: Heiko Nüllmann: Logos Gottes und Logos des Menschen. Der Vernunftbegriff Joseph Ratzingers und seine Implikationen für Glaubensverantwortung, Moralbegründung und interreligiösen Dialog

ugyanarra a metafizikai igazságra vonatkoznak. Ezért az a véleménye, hogy a teremtés gondolata, amelyet az ész közvetítésével kell belátni, alkotja a kinyilatkoztatásba vetett hit episztemológiai alapját... Ratzinger számára az ember megnyílása a belátás irányába, hogy minden gondolkodásnak előfeltétele a kozmosz objektív, ésszerű struktúrája, Ra- tzinger nézetének megfelelően azonos a teremtésbe vetett hittel.” (328)

Nüllmann öt nagy szakaszra osztja az általa összegyűjtött és feldolgozott terjedelmes anyagot:

Ratzinger ész-fogalmának analízise (21-246);

Filozófiatörténeti besorolás (247-322);

Kritikus méltatás (323-387);

A kutatás állásának bemutatása (389—468);

Az ész antropológiai meghatásozása (469—504).

Sajnos, itt el kell tekintenünk ezek részletes ismertetésétől. Figyelmet érdemel minden esetre a III.10.11. pont, ahol az ú.n. ״theodicea”—kérdés kerül megvitatásra. Az értelmes-volt, ésszerűség hangsúlyozása még inkább kiélezi a rossz eredetének és a szenvedés értelmének kérdését, amelyet Ratzinger csakis a krisztológia és az eszkatológia felől tart megközelíthetőnek. Az a tény, hogy Ratzinger a krisztológiai választ nem tud- ja a hittől független ész számára is megvalósítható formában nyújtani, azt Nüllmann sze- rint Ratzinger ész-értelmezése és az azzal összefüggő hit és ész közötti viszony meghatá- rozása nagy gyengeségének nevezhetjük. (371) — Nem hagyható említés nélkül, amit a III. 12.-ben ״A történelem feletti igazság, mint vallások közötti párbeszéd alapja” fejezet- ben Nüllmann elmond. Ratzinger a dialógusban nem semleges bázist feltételez, hanem már eleve a keresztény vallásét. Ily formán a ״spekulatív ész” háttérbe szorul a ״dialogi- kus ésszel” szemben, amelynek lényege a megszólító és megszólított személy elismerése. (386-387) - Végül a Ratzinger álláspontját ért kritikák közül a Nüllmann által ״destruk- tív”-nak minősített érdemel mindenekelőtt figyelmet a IV. 15.3.1. és 2. pontban, ahol a szerző Hermann Häring és Alan Posener álláspontját ismerteti, akik nem szolgálnak po- zitív alternatívával és félreismerik Ratzinger alapvető szándékát, noha egyes részletekben el kell fogadni bírálatukat (pl. Ratzinger absztrakt igazságfogalma könnyen a konkrét élethelyzetek ignorálásához vezet, a ״Logosz” a János-prológusban nem független a te- remtés dogmájának hitétől, a ״Logos-Vernunft” azonosítása nem helytálló: 335-339).

Noha az utóbbi időben az tapasztalható, hogy Ratzinger teológiája iránt lényege- sen csökkent az érdeklődés — és lecsendesedett a hullámszerű lelkesedeés, a hit és az ésszerűség, értelmesség viszonyának kérdése, amelyhez Ratzinger és Nüllmann (a refle- xió két különböző fokán) hozzászólt a kaotikus közegben élő ember és hívő számára, nem veszített időszerűségéből.

Rokay Zoltán

KÖNYVSZEMLE

81