Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)

2014 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A betegek kenetére vonatkozó egyházfegyelem kikristályosodása és kánonjogi forrásai

A betegek kenetére vonatkozó egyházfegyelem kikristályosodása... SZUROMI SZABOLCS ANZELM KONKLÚZIÓ Az Egyház tanbeli és fegyelembeli álláspontja, a betegek kenetére vonatkozóan, mind annak részletes teológiai tartalma, mind kiszolgáltatásának, kiszolgáltatójának és felvevő- jének meghatározása tekintetében - amint azt láthattuk - hosszú kikristályosodási folya- mat eredményeképpen került pontos kifejtésre. A hatályos Egyházi Törvénykönyv 998. kánonja alapján a betegek kenetével ״az egyház a veszélyes betegségben szenvedő hívő- két a szenvedő és megdicsőült Úrnak ajánlja, hogy megenyhítse és megmentse őket”.115 Az egyes egyházfegyelmi források és azok értelmezésének vizsgálatakor, megfigyelhetők azok a hangsúlyeltolódások, amelyek ennek a szentségnek a karakterét igyekeztek még jobban megvilágítani. Ennek egyik legjelentősebb eredménye a szentkenet számos eine- vezése közül egyre inkább kiemelkedő, jelenleg elsődleges szakkifejezésként használt ״sacramentum unctionis infirmorum”, azaz a betegek kenete fogalom használatának az általános bevezetése. Azonban maga a fogalom tartalma az egyháztörténelem időszakai- ban folyamatosan jelen van az extrema unctio értelmezésében. Jóval a kodifikált kánon- joghoz megszületett kommentárirodalom előtt, már a fentebb említett Szent Horinisda pápától származó 517. február 15-én íródott levelében, de a Trienti Zsinat szövegében, valamint szintén kellőképpen világos formában XIV. Benedek pápa 1742. május 26-i Etsi pastoralis kezdetű konstitúciójában is megtalálható. Mindez jól mutatja, az Egyház alapítójára visszanyúló küldetésének megvalósítása során, annak az intézményes forrná- ban történő biztosítására való törekvést, hogy az üdvösségre hivatott és megváltott em- bér, aki részesült a keresztségben, az elerőtlenedésben; a súlyos betegségben és a közve- tett vagy közvetlen halálveszély állapotában is, különleges módon részesedjen azokból a kegyelmekből, amelyek a konkrét szentség kiszolgáltatásának cselekményéből (ex opere operato), valamint a kiszolgáltató személyéhez kötötten (ex opere operands) fakadnak. 115 CIC Can. 998 - Unctio infirmorum, qua Ecclesia fideles periculose aegrotantes Domino patienti et glorificato, ut eos allevet et salvet, commendat, confertur eos liniendo oleo atque verba proferendo in liturgicis libris prae- scripta. 74

Next

/
Thumbnails
Contents