Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A betegek kenetére vonatkozó egyházfegyelem kikristályosodása és kánonjogi forrásai
A betegek kenetére vonatkozó egyházfegyelem kikristályosodása... SZUROMI SZABOLCS ANZELM egyszeri megkenés, amelyhez a Rituale Romanutn (1957)97 és CIC (1917) Can. 947 § 1 alapján a homlokot említik a szerzők, de az is megjegyzésre kerül, hogy pl. bőrbetegség esetén a megkenés a test bármely részén megtehető. Ezt a minimális feltételt az indokol- ja, hogy a megkenést a kiszolgáltatónak az érvényességhez mindenképpen a saját kézé- vei, nem pedig valamilyen segédeszközzel kellett elvégeznie. A CIC (1917) Can. 947 § 4 és CIC 1000. kán. 2. § már súlyos ok esetében lehetőséget biztosított valamilyen esz- köz esetleges használatára.98 Ide köthető a CIC (1917) azon rendelkezése, amely előírta, hogy az elmaradt megkenéseket a súlyos körülmény elmúltával el kell végezni.99 Ez az előírás már nem szerepel az 1972-es Ordo Unctionis infirmorum eorumque pastoralis cura rubrikáiban100 és a hatályos Egyházi Törvénykönyvben.101 A szentkenet felvételének indokaira vonatkozóan aprólékos kazuisztika alakult ki az egyháztörténelem folyamán, amelynek gyakorlatias megfontolásai kristálytisztán tűk- rözik az egyes kázusok keletkezési idejének társadalmi körülményeit, a korabeli betegsé- geket és az orvostudomány kortárs fejlettségét. Annak ellenére, hogy az egyes szerzők biblikus exegézissel támasztják alá a szentkenet kiszolgáltatásának alapesetét, azaz, hogy arra súlyos halálveszély körülményei között kerül sor102, mégis meg kell jegyeznünk az Egyház tradicionális gyakorlatát, amely a test és a lélek gyógyítására és megerősítésére épül.103 Ez indokolja a szentkenetnek a különféle betegségekben történő — akár többször megismételt - felvételét. Nem kétséges tehát, hogy érvényesen veszi fel a kenetet az, aki halálveszély állapotában van. A szentkenet érvényes kiszolgáltatásának leírásához a ״ha- lálveszély” értelmezése, annak közvetlen és közvetett volta, az évszázadok folyamán pontos kifejtésre került. Ezekben a felsorolásokban megtaláljuk a halálos betegségeket; a háborúban mind a támadást - akár a támadó, akár a védekező fél részéről - közvetlenül megelőző időszakot; valamint a hajóutat, mint halálveszély előidézésére alkalmas körül- ményt.104 A valódi kérdés azonban, hogy a közvetett halálveszély kérdéskörének értei- mezése mennyiben szűk, 111. tág, hiszen ezen a helyen a szentség érvényes kiszolgáltatását érintő körülményről van szó. Az nem képezte és nem is képezheti vita tárgyát, hogy amennyiben kétséges a közvetett életveszély tényleges megvalósulása, akkor a szentség kiszolgáltatást meg kell tenni, hiszen a lelkek üdvössége a legfontosabb cél. A hatályos Egyházi Törvénykönyv az Egyház ezen hagyományos meggyőződését megerősítette (CIC 1004. kán.)105 azáltal, hogy a halálveszély említésekor, nem kívánja meg feltétlenül annak közeli és súlyos meglétét.106 Ez a meggyőződés azonban nem nevezhető ténylege- sen új álláspontnak, hiszen az indoklásban a legfőbb érv az orvosi beavatkozás és az öreg- ség, valamint az annak folyamán fellépő betegségek.107 Ezek a hagyományos — mind 97 Rituale Romanum (1957) Tit. VI cap. I, 20: In casu necessitatis sufFicit unica unctio in nno sensu, seu recitus in fronte, cum hac forma breviori: Per istam sanctam Unctionem indulgeat tibi Dominus quidquid deliquisti. Amen. 98 Bánk J., Kánoni jog, II. 141. Listl, J. — Schmitz, H. (Hrsg.), Handbuch des katholischen Kirchenrechts, Regens- burg 1999.2 864,' ' ״CIC (1917) Can. 947 §1. 100 Ordo Unctionis infirmorum eorumque pastoralis cura, Typis Polyglottis Vaticanis 1972. 101 CIC Can. 1000 § 1. 102 Pl. Cappello, F.M., Tractatus canonico — morális de sacramentis, III: De extrema unctione, 152—153. 103 CONTE A C0R0NATA, M., Institutiones iuris canonici ad usum utriusque clen et scholarum. De Sacramentis, I. 600. 104 Cappello, F. M., Tractatus canonico — morális de sacramentis, III: De extrema unctione, 158. "ls Erdő P., Egyházjog, 482. 106 Communicationes 15 (1983) 213—215. 107 Zanetti, E., A chi confierire il sacramento dell’Unzione degli infenni, in Quaderni di diritto ecclesiale 9 (1996) 295-313. 72
