Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A betegek kenetére vonatkozó egyházfegyelem kikristályosodása és kánonjogi forrásai
A betegek kenetére vonatkozó egyházfegyelem kikristályosodása... SZUROMI SZABOLCS ANZELM A bevezetőben a zsinat világosan különbséget tesz a bűnbocsánat szentsége és a szentke- net között, amikor kihangsúlyozza, hogy az utóbbi a személy egész életét a maga teljes- ségében — nem tételesen lebontott egyes bűnök megbocsátása révén - rendezi a megváltó Krisztus előtt. Éppen ezért van különleges jelentősége az evilági élet végéhez közeledve telvett kenetnek, amely a lényegi indoka az ultima chrismatio, vagyis az utolsó kenet tér- minus használatának. Ez a szentség különlegesen is kifejezi az isteni irgalmasságba vetett — azzal együttműködő - tevőleges hitet. Az I. fejezet a számos félreértelmezéssel szem- ben rögzíti az Egyház szilárd meggyőződését, annak krisztusi alapításáról és az Ujszövet- ségben való világos megjelenéséről. Itt utalást találunk a Mk 6, 13-ra és Jak 5,14—15-re, valamint az ezekkel együtt folyamatosan fennálló apostoli hagyományra, amely szilárdan tanúskodik a szentkenet szentségének az egyházban való töretlen jelenlétéről és annak szentségként történő elfogadásáról. Hasonló módon letisztult meggyőződésként jelenik meg a szentkenet anyagát képező püspöktől megáldott olajról szóló állandó jellegű egy- házi tanítás, sőt a kiszolgáltatáshoz szükséges hagyományos szavak is.32 A II. fejezet a szentkenet hatását összegzi. A kenet a Szentlélek kegyelmét közvetíti annak felvevőjére; elengedi a még fel nem oldozott bűnöket; megerősíti és gyógyítja a lelket; kifejezi a szentség felvevőjének Isten nagy irgalmába vetett bizalmát; megerősíti a testet a betegség és a fájdalom elviselésében, valamint enyhíti és gyógyítja azt; ellenállóvá tesz a démonok kísértésével szemben.34 A bűnök elengedésével kapcsolatban ugyan több korábbi és ké- sőbbi teológiai, ill. kánonjogi vita is kialakult, arra vonatkozóan, hogy ez a hatás csak a bocsánatos, vagy a súlyos bűnökre is vonatkozik-e; azonban a Tnenti Zsinat szövege egyértelműen általánosságban említi a bűnök elengedését az attól megszabadulni vágyók tekintetében.34 Nyilvánvaló, hogy a régi bűnbánati fegyelemben, amikor a penitencia végrehajtása megelőzte a feloldozást, előfordulhatott, hogy a gyónó — éppen betegségé- bői fakadóan — nem tudta azt végrehajtani.33 Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Trienti Zsinat szövegét értelmező teológusok fontosnak tartották a szentkenetnek a bűnbocsá- nat szentségével és a viaticum-mal együtt való kiszolgáltatását, azaz, hogy a beteg bűneitől lehetőleg gyónás útján megszabadulva, az eucharisztiát magához véve, a kegyelem álla- potában tudja felvenni a kenetet.52 * 54 55 56 57 * Ez az elv már a 813. évi Mainz-1 Zsinaton is úgy sze- repelt, mint az egyházatyákra visszanyúló gyakorlat.37 A Trienti Zsinat XIV. Sessio-jának III. fejezetében végül részletes rendelkezéseket találunk a szentkenet kiszolgáltatására vonatkozóan, annak feltételeire, helyére és idejére tekintettel. Itt olvasható a fentebb már többször aláhúzott kritérium a kiszolgáltató sze- mélyével kapcsolatosan, akinek legalább a szent rend presbiteri fokozatával kell rendel- keznie. Ez nyilvánvalóan következik a szentkenet bűnöket elengedő jellegéből. A fel- vevő részéről ehhez kapcsolódó fontos alapelv, hogy olyan bűnösnek, aki a nyilvános és botrányt okozó bűnben makacsul kitart, tilos feladni a szentkenetet. Kiemelésre kerül a kiszolgáltatás érvényességéhez szükséges kézfeltétel, valamint a rítushoz rögzített meg- felelő és elengedhetetlen szavak — könyörgés (oratio) — elmondása. 52 COD 710. 52 COD 710. 54 Vö. Liebermann, L.B., Institutiones Theologicae, II. Moguntiae 1858. 695 (n. 793). 55 Kurtscheid, B.. História iusis canonici. História institutorum ab Ecclesiae fundatione usque ad Gratianus, Romáé 1951. 202-206. Radó, P., Enchiridion liturgicum, II. 817. Erdő P., Az egyházjog fonásai, 91—92. Gaudemet, J. Eglise et cité, 555. Szuromi Sz. A., Egyházi intézménytörténet, 70—71, 138. 56 Liebermann, L.B., Institutiones Theologicae, II. 695 (n. 793). 57 Mansi XIV. 75. Werminghoff, A., Concilia aevi Karolini (MGH Concilia II/l), Hannoverae 1906 (repr. 1997) 302-306. 68
