Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Puskás Attila: Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richard Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében
Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richart Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében PUSKÁS ATTILA a tartalma is emlékezetben tartásra méltó, elbeszélésre és liturgikus megemlékező-meg- jelenítő ünneplésre érdemes. A megjelenítő megemlékezés további vallási tapasztalatok új lehetőségét nyitja meg s ezekkel egyetlen hagyománytörténetté kapcsolódik össze. A vallási tapasztalatok egyike sem veszíti el jelentőségét a rá következő és másként vég- bemenő tapasztalatok hatására, a Szent önki nyilvánítása visszavonhatatlan érvényű ma- rád. Amikor a vallási tapasztalat ״történeti” mozzanata eltűnik, vagy attól eloldódik, és önálló életet kezd élni a ״bölcsesség”, mint a kozmikus és etikai örök törvényekről való tudás, akkor jelenik meg a vallási gnózis kísértése. A gnosztikus felfogás a vallási tapaszta- lat történeti ״Ereigms”-ét egy általános szabály alá sorolható felcserélhető ״esetté” redu- kálja. Ezzel egyfelől elhomályosítja a vallási tapasztalat kegyelnu jellegét; másfelől ponto- san azonos tartalmúnak véli a Szent minden kinyilvánulását.26 1. 4. A vallási tapasztalat dialogikus elméletének teológiai jelentősége Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésének a teológiai jelentőségét két ponton ragadhat- juk meg. Egyfelől olyan vallási tapasztalat fogalmat dolgoz ki, melynek a formális moz- zanatai alkalmazhatók a bibhai kinyilatkoztatásra is anélkül, hogy eleve megszűntetné vagy redukálná annak megkülönböztető sajátosságait. A responzonkus-dialogikus tapasz- talásfogalom egyszersmind sikeresen eleget tesz a modernizmussal folytatott teológiai vi- tákban a vallási tapasztalattal szemben megfogalmazott kritikai szempontoknak is. Kétségtelen, hogy a bibliai szövegek az isteni kinyilatkoztatás és az emberi válasz dialogikus tapasztalatának tanúságtételei, melyben a historikus mozzanatnak döntő szere- pe van. A ״kezdet” ״Ereignis”-ére történő megjelenítő emlékezés — Izrael esetében az egyiptomi szolgaságból való csodálatos megszabadulás, a keresztény Egyház esetében Krisztus kereszthalála és föltámadása eseményére — új kommunikációs közösséget és ha- gyományt indít el, mely a további vallási tapasztalatoknak, az isteni kinyilatkoztatás és az emben válasz dialógusának lesz az iskolája, ahol korábbi és későbbi istentapasztalatok egymást értelmező párbeszédében rendeződnek egyetlen felfelé vezető történelmi úttá az események (anagogikus mozzanat). A Szent kinyilvánulásának/elrejlésének dialektiká- ja, a Szent valójának mindig érvényesülő túlsúlya megjelenésének formájával és az em- béri megértéssel szemben (allegorikus mozzanat) Izrael alapvető tapasztalata, melyet a Jahve név eminens módon kinyilatkoztat. Keresztény értelmezés szerint e kinyilatkoztatás/el- rejlés dialektikája Jézus keresztjének ״sub contrario” alakjában éri el tovább nem fokoz- ható maximumát: Isten Fia a kereszten a szolga alakjában átszenvedi a világnak Istentől való távolságát, s így nyilvánítja ki a szent Isten minden emberi értelmet meghaladó sze- retetét. A vallási tapasztalat elővételező mozzanata az egyetemes eszkatologikus remény közösségévé teszi Izraelt, a keresztény Egyház számára Jézus Knsztus föltámadásában elővételeződik az ember és a világ jövőbeli teljes átalakulása és Isten teljes önkinyilatkoz- tatása. A vallási tapasztalat partikularitás/univerzalitás dialektikája is sajátos formát nyer a bibliai kinyilatkoztatásban. Izrael vallási önértelmezése szennt ő a népek sokaságából ke- gyelmileg kiválasztott és jelként felállított Isten népe, töredék az egész kedvéért. Az új- szövetségi szövegek arról tanúskodnak, hogy Jézus Krisztus élete, de főként kereszthalála és föltámadása a maximális ״universale concretum”: a történeti egyszeriség töredékében megjelenő fokozhatatlan teljesség, mely átölel minden drámai léthelyzetet, összeköti a 26 PhE II, 133, 138-140. 58
