Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Linczenbold Levente: Eszménykép és valóság - A családpasztoráció kihívásai a rendkívüli szinódus kérdései alapján, egyházjogi és pasztorális megközelítésben
Eszménykép és valóság - A családpasztoráció kihívásai... LINCZENBOLD LEVENTE mindig van hely” — ״bekényszerítené” az embereket, hanem inkább arra készteti őket, hogy mind nagyobb távolságot vegyenek Krisztus asztalától (vő. Lk 14,15—24). Úgy vélem, a házasságot és a családot bemutató eszménykép és a valóság közötti fe- szükséget csak a krisztusi lelkűiét tudja kibékíteni egymással úgy, ahogyan azt a Mester- tői többször is láttuk a ״nehéz eseteket” illetően. E két dimenziót nem szabad egymástól elválasztva, egymást kizáró módon szemlélni, hanem csakis együtt, mintegy kegyelmi növekedésként. 3. A HÁZASSÁGI BELEEGYEZÉS FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETE Amikor egyházi házasság)ogról beszélünk, akkor látnunk kell azt a hosszú folyamatot, fejlődést, ahogyan az egyház kezébe vette és formálta a keresztény felek párkapcsolatá- nak lényegét. A házasok közötti szövetség óriási fejlődésen ment keresztül, míg a nőrablástól (ős- társadalmak) a nővételen keresztül (vőlegény—vevő legény; ara—áru) eljutott a személyek szabad és önkéntes beleegyezéséig (szövetség,7 szerződés8). Az ószövetségi Szentírás nagyon realisztikusan ábrázolja a házasság valóságát. Itt is egy óriási fejlődésnek lehetünk a tanúi, hiszen a babiloni fogság után keletkezett Teremtés könyve világosan bemutatja a házasság evangéliumát. Ez az eszménykép. Viszont nem hallgatja el az ősatyák poligámiáját, a házastárs tetszés szerinti elbocsátását, a szexuális zűrzavart (pl. Dávid király családjában vagy Salamon király kicsapongó természetét né- pes háremével kapcsolatban). Ugyanakkor ismeri mélységében az emberi lélektant, ami- kor beszámol Izsák és Rebeka találkozásáról (Tér, 24,1—67) vagy Jákob és Ráchel szerel- mérői (Tér 29,15—30). Teológiai összefoglalót ad a házasság eszményéről, amikor leírja, hogy Isten Adám bordájából ״hozzáillő segítőtársat” fonnál. Odavezeti az asszonyt Adám- hoz, és dialógust szít a két ember között. Ekkor ismeri fel az első ember társát: ״Ez már csont az én csontomból.” Az Ószövetségben az ember teremtésének története nem más, mint a házasság ״evangéliuma”. Az Énekek éneke olyan szerelmi eposz, amely az Isten nevének kifejezett kimondása nélkül is Istenről beszél. Láthatjuk tehát, hogy az Ószövetség lapjain a házasság mint eszménykép van meg- festve, viszont világos az is, hogy a nép — az eredeti bűn miatt — még nem képes a pár- kapcsolatokat illetően a tiszta önátadásra. Ezért tűnnek kaotikusnak a házassági előírások, illetve ezért találkozunk annyi engedménnyel a mózesi törvényekben. Az Újszövetség örömhíre pedig nem más, mint Jézus. Ö, aki nem házasodott meg, óriási jelentőséget tulajdonít a házasságnak: ״Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza” (Mt 19,6), valamint Istentől származik, annak kihirdetése, hogy a két házastárs ״egy testté lesz” (Mt 19,5). Jézus a böjt kérdésében vőlegényként tűnik fel: ״Va- jón gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?” (Mt 9,15) Vagy7 a kánai me- nyegzőn, amikor vizet borrá változtatja (Jn 2,1—12). Ha megnézzük Krisztus és az egyház titokzatos hitvesi kapcsolatát, akkor világossá válik számunkra a Biblia optimista látás7 Krämer, P., Kirchenrecht I, Wort-Sakrament-Charisma, Kohlhammer, Stuttgart-Berlin-Köln 1992, 102. 8 A CIC (1983) kifejezetten különbözik a CIC (1917)-től, amely csak szerződésként határozta meg a házasságot. A régi kódex csupán biológiai-jogi szempontot juttatta érvényre a házasság meghatározásakor. A CIC (1983) pe- dig a II. Vatikáni Zsinat házasságképét (GS 47-52), azaz ennek a személyes és vallásos értelmezését tartja szem előtt. Vö. LüDICKE, N., Eheschlieáung als Bund. Genese und Exegese der Ehelehre der Konzilskonstitution ״Gaudium et Spes”, in Kanonistischer Auswertung, Würzburg 1989, 690—821. 24
