Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Perendy László: A testi lét értéke Tatianosz antropológiájában
A testi tét értéke Tatianosz antropológiájában PERENDY LÁSZLÓ szóló leírásának pedig semrm köze nincs a gnoszticizmushoz. Az Isten által teremtett anyagot egyáltalán nem tekinti rossznak, hanem az anyagon belül megkülönböztet egy tisztább létfokozatot és egy alacsonyabb rendű rosszabbat. Ezek a létfokozatok azonban nem kezdettől fogva adottak, hanem a bűn következtében jelentek meg, tehát a helyte- len használat miatt vált elvetendővé az alacsonyabb szintje az anyagnak. A gnózis szerint különben is a világ teremtése a bukás következménye, Tatianosznál pedig még az angya- lók bukását is megelőzi a teremtés. Egyébként is tanítja a holtak feltámadását, ami a gnosztikusok számára abszurd eszmének számított. Elze is emlékeztet arra, hogy Tatianosz különbséget tesz az isteni πνεύμα és a πνεΰμα υλικόν között, felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy párhuzam mutatható ki a kortárs Albinosz és Tatianosz kozmológiája között. Elze vázolja Tatianosz antropológiáját is, amely szerint az ember mikrokozmosz. A koz- mosz és az ember közötti párhuzam nyilván sztoikus eredetű eszme.29 Antonio Őrbe azonban nincs megelégedve Elze elemzésével, hanem összeveti a keresztény ókortól ismert forrásokat a Nag’Hammádiban megtalált kéziratokkal, hogy a Tér 1,3 (fiat lux) tatianoszi exegéziséről teljesebb képet kapjunk.30 Idézi Alexandriai Kelement, aki szerint a. fiat lux-ot Tatianosz kérésként és nem parancsként értelmezte, amellyel az alacsonyabb rendű Teremtő fordul a felette levő Istenhez, hogy adjon neki fényt. Origenész szerint is a Teremtő eredetileg sötétségben volt. Őrbe úgy véli, hogy Kelszosz még egy szélsőségesebben dualista szöveget is ismert, mint Tatianoszé. A gnosz- tikus Apellész értelmezése szerint a Teremtő kéri a felsőbbrendű Istent, hogy segítsen neki az általa tökéletlennek teremtett világ ״rendbehozatalában”: küldje el segítségül Fiát. Őrbe számos szöveget mutat be, amelyek ehhez a témához kapcsolódnak, többek között az Excerpta ex Theodoto-ból, amelyet összevet az egyik NagTIammádiban talált művel, amely Hans-Martin Schenke fordítása nyomán Vom Ursprung der Welt címen ismert, és amely szintén az anyagvilág teremtése előtt, az aiónok világában zajló drámai esemé- nyékről szól. Ennek a műnek az ismeretlen szerzője a valentiniánusokkal azonos nézetet hangoztatott, vagyis hogy e világ teremtője a látható kozmosz teremtésének megfelelő befejezésére és az anyagvilág üdvözítése érdekében küldte el a Mennyei Embert, vagyis a Megváltót, ugyanis a Démiurgosz egyáltalán nem ismerte az isteni mintát, és ezért al- kotása tökéletlenre sikeredett. A Jó Isten tervei szerint a világnak tükröznie kell azt a rendet, amely a Fény Birodalmának szerkezetét meghatározza. Szükség volt arra, hogy ennek a birodalomnak a polgára közvetítsen, hiszen az anyagvilágot megformáló Démi- urgosz (״a vak isten”) képtelen volt megfelelő konstitúciót biztosítani az anyagvilág szá- mára.31 Egy másik, Nag’Hammádiban talált gnosztikus irat, az Arkhónok hüposztaszisza címet viseli, és az ofiták szent könyve lehetett. Ebben is megtalálható a gnosztikus mi- tosz a világ teremtésének okáról és mikéntjéről, továbbá a megváltásról, amely Tatianosz leírásának is lehetett forrása. Őrbe a gnosztikus mítosz egyéb elemeit is ismerteti többek között egy mandeus irat alapján, amelyek a Tér 1,3 sajátos exegézisére támaszkodtak. Ezek is megerősítik meggyőződését, hogy Tatianosz ismerte legalább néhány gnosztikus szekta exegetikai meglátásait. Őrbe szerint tehát Tatianosz beleilleszkedik egy tágasabb hagyományba, amelynek egyes elemei kitapinthatok például Tamás evangéliumában és az Apokryplwn Iohannis-ban is. Őrbe elemzi a mítosz különböző variánsait, amelyek kiolvas- hatók az említett gnosztikus forrásokból, majd megkísérli elkülöníteni azt a három fázist, amelyek során létrejött a tatianoszi exegézis, amely nem parancsként, hanem kérésként Elze, M., Tatian und seine Theologie, Göttingen 1960, 83—88. Őrbe, A. A propósito de Gen. 1,3 (fiat lux) en la exegesis de Taciano, in Gregorianum 42 (1961), 401—443. Uo. 401-412. 29 30 31 168
