Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Papp Miklós: A kompromisszum - Megközelítések a katolikus, a protestáns és a keleti teológia oldaláról
PAPP MIKLÓS A kompromisszum - Megközelítések a katolikus, a protestáns és a keleti teológia oldaláról attól, hogy ez a felfogás is absztrakcióból indul ki, ugyanis nem vegytisztán indulunk a zéró pontról, s majd hozzuk létre másodlagosként a strukturális bűnt, hanem a bűn által megzavart belső (konkupiszcencia) és a bűnt továbbhullámoztató külső (strukturális bűn) hátterektől érintve indul a személy döntésre. A protestáns bűnfelfogás jobban hang- súlyozza a ״maradandó bűnbe-bonyolódottságot, bűnbe-kötöttséget”, s a kompromisz- szumban ״felelős bűnfelvállalásról” beszél, éppen az isteni irgalom reményében. A kato- likus teológiának valóban jobban figyelembe kell venni a strukturális bűnt, talán sok minden máshogy alakult volna a történelemben, a gazdasági életben, a pénzvilágban, ha nem csak a személyes bűn, hanem a strukturális bűnszövevény ellen is komolyabban fel- lépett volna az elmúlt évszázadokban a tanítóhivatal.19 Persze a protestáns bűnfogalom sem teljes: valahogy extrinszecistának tűnik a megváltás, mintha az istem kegyelem ki- vülről lépne oda a bűnben vergődő világunkhoz, mintha a húsvét belülről nem indított volna el egy struktúrákat és személyeket is megváltó történelmi folyamatot. Demmer megfontolandónak tartja a protestánsok által hangsúlyozott maradandó bűnösségünket dogmatikai, szentségtani, s főleg etikai, cselekvéselméleti szempontból is, ugyanakkor óv a bűnösség túlhangsúlyozásától: a bűn kikerülhetetlensége pont odavezet, hogy a bűnt bagatellizálják. A kikerülhetetlen bűn már többé nem az.20 Mi értelme lenne akkor az er- kölcsi erőfeszítésnek? Ebben a helyzetünkben Demmer ״kegyelemből való megigazulás” tanára emlékeztet.21 22 A kompromisszumba olykor nem vinne bele az önbecsülésünk, hiszen kényszerítve érezzük magunkat; máskor kishitűségnek tartanánk, ha nem bíznánk mindent a kegye- lemre; esetleg az eszünk tartózkodna, mert racionális számítással pontosan nem látjuk át a következményeket; olykor a lelkiismeretünknek fáj a valamilyen szinten való bűn- részesség; nem feledhetjük a társadalmi nyomást, elvárást, kritikát, akik a keresztényektől másféle hozzáállást várnának el. A ״kegyelemből való megigazulás tana" keményen szembesít azzal: vajon nem önmegváltók akarunk lenni? Vajon nem hisszük gőgösen, hogy minden rajtunk múlik? Demmer arra biztat, hogy fordítsuk le a kegyelemtant az antropológiára, s akkor az azt jelenti: a kegyelemben való hit megszabadít az önmegvál- tás nyílt vagy rejtett vágyától. A negatív teológia megjelenik a cselekvéselméletben is: merni kell úgy is cselekedni, hogy nem mindent látunk át, nem minden részletért tu- dunk száz százalékosan felelősek lenni. Ha Isten megismerése felé úton vagyunk, ha le- hét Ót szeretni úgy is, hogy mindent pontosan nem tudunk - akkor ennek van követ- kezménye a cselekvésre is: lehet úgy bizalommal cselekedni, hogy mindent nem látunk át. Az intellektuális becsületesség nem követelhet meg abszolút biztosságokat, mert ak- kor olyanok lennénk, mint a gólya fél lábon: állandóan mérlegelnénk, és sohasem dön- tenénk. A cselekvés síkján a ״lelki szegénység” ezt az önfelejtést és Istenben való bizalmat is je- lenti - kompromisszumos helyzetben is. Demmer arról beszél, hogy marad bizonytalanság a tettre, a következményre, végső soron az isteni ítéletre vonatkozóan is. Ezt nevezi ő a ״kereszt pecsétjének” a morális tetten, amit húsvét óta merünk bizalommal felvállalni.־־ Ismét izgalmas utalni a protestáns hangra: az ember nem csak alanya a történelemnek, hanem elszenvedője is, a fő cselekvő a történelemben, a fő alany maga Isten — ezt kiilö- nősen a munkamániásoknak és az aggályosoknak érdemes felidézni. 19 Az utóbbi években nem véletlen az a sok szociális enciklika, a társadalmi tanítás felértékelése, a politikusokhoz és vezetőkhöz szóló sok pápai megnyilatkozás. 20 Demmer, K., Entscheidung und Kompromiss, in Gregorianum 53 (1972), 323—351. 21 Demmer, K., Fundamentale Theologie des Ethischen, 283—284. 22 Demmer, K., Die Lebensentscheidung, 184—199. 153
