Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Gájer László: A házasság fogalmának formálódása az egyház tanításában 1880-tól 1968-ig
A házasság fogalmának formálódása az egyház tanításában 1880-tól 1968-ig GÁJER LÁSZLÓ Az alábbi munka megírására a lelkipásztori munkám során az egyes plébámákon a jegyesekkel és a házaspárokkal folytatott beszélgetések tapasztalata sarkallt. A tanulmány zárszavában közölt észrevételek ezek következtetéseit is tükrözik. A közelgő rendkívüli és rendes püspöki szinódusok a családról szólnak majd. A közös gondolkodáshoz ezzel a tanulmánnyal szerettem volna hozzájárulni. 1. XIII. LEÓ: ARCANUM DIVINAE SAPIENTIAE (1880) A házasságról szóló egyházi állásfoglalások között elsőként két korai forrást kell megem- lítenünk: a Firenzei Zsinat Decretum pro Armenis határozatát (1439. november 22.),2 vala- mint a Trienti Zsinat tanítását.3 * Ezek összefoglalót adtak a katolikus házasságetikáról, de XIII. Leó dolgozta fel elsőként azt szisztematikusan az Arcanum divinae sapiential (továb- biakban: ADS) kezdetű körlevelében. Ez az enciklika elsősorban a házasság szentségének isteni eredetét hangsúlyozta az úgynevezett naturalistákkal szemben, akik azt csupán em- béri alkotásnak, a történelem termékének tartották, és ezt a nézetüket tudományosan is meg kívánták alapozni.5 Ezzel szemben Isten megújító ereje ״elsősorban közvetlenül a kegyelem rendjében érinti az embert, mindazonáltal drága és üdvös hatásai és gyümöl- csei bőségesen kiáradnak a természet rendjére is” — írta a bevezetésben a pápa. A házasság tehát nem csak a természetes rendben, a polgári jogrendben létezik, hanem elsősorban a természetfeletti rend része, hiszen a házasság szentség. A házasság pusztán evilági intézményként való felfogásával szemben az enciklika feladatának tekintette, hogy a terjedő, sőt sok állam civil törvénykezése által jóváhagyott válást morális problémaként értelmezze.6 Azzal együtt, hogy körlevél elismerte az állam autonómiáját egyes kérdésekben, és a polgári jog önállóságát saját ügyeinek intézésében, a közjó érdekében kérte és javasolta a két hatalom (ti. az egyházi és az állami) együttmű- ködését is (III.6.). Kiváltképp vonatkozik ez az erkölcsi kérdésekre, így a házasság értei- mezésére, amelynek könnyelmű kezelése a társadalom hanyatlásához vezethet. A terem- tés rendjéből fakadó házasságeszmény az idők folyamán a pogányok között romlásnak indult, pedig még a rómaiak is, amikor ״először találkoztak a válással, megrendültek” - tanította a pápa (III.4.). Ez az egészségtelen jelenség megfigyelhető a zsidók között is, akik több feleséget tartottak, és könnyelműen adtak válólevelet. Jézus kárhoztatta maga- tartásukat, útmutatásában megváltoztatni rendelte gyakorlatukat, kifejezetten megtiltva tanítványainak, hogy válólevelet adjanak (vö. Mt 19,8) — magyarázta a pápa (1.2.). A váló- levél engedményét ugyanis a Teremtés könyve az első emberpár megteremtéséről szóló beszámolójában (Tér 2,24) még nem tartalmazta. Az csak a mózesi hagyományban jelent meg, az emberi ״szív keménysége miatt” (vö. Mt 19,8). ״Jézus Knsztus az emberi mél- tóság helyreállítója és a mózesi törvény tökéletesítője.” (1.3.) Ezt tükrözi az apostoli ha2Vö. Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai (szerk. Denzinger, H.—Hünermann, P.), Örök- mécs-Szent István Társulat, Bátonyterenye-Budapest, 2004, 1310—1327. 3 Vö. DH 1797—1812, vö. továbbá Catechismus Romanus sue Catechismus ex Decreto Concilií Tridentini ad Parochos PH V. Pont. Max. iussu editus, Romáé 1930, Pars II, cap. VIII, 1-33, 283-298. XIII. Leó, Arcanum divinae sapientiae, 10. II. 1880: ÁSS 12 (1879), 385—402., magyarul lásd: Amit Isten egybekö- tött, pápai megnyilatkozások a katolikus házasságról, Szent István Társulat, Budapest 1986, 13—32. Ezen nézeteket tárgyalja és cáfolja meg Cathrein, kimutatva, hogy a házasság az értelmes emberi természetből fa- kad. Cathrjein, V., Moralphilosophie II., Freiburg im Breisgau 1904, 385—392. A katolikusok ügyvédek, bírák és a válást kimondani kényszerülő polgármesterek viselkedéséről lásd SC Off, Decr. De divortio civili, 1886. V. 27, in ÁSS 19 (1886/87), 46. TEOLÓGIA 2014/3-4 106
