Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel KUMINETZ GÉZA az igaz ügy harcosaival. Ébernek kell lennie. Csatlósaik jelekkel csábítják az embereket: hol a tudomány „biztos” eredményeivel félemlítik meg őket, maradisággal vádaskodva; hol szemfényvesztéssel, a természet kevésbé ismert erőinek kihasználásával toboroznak híveket (spintizmus); hol a jótékonyság álarcát öltik fel, végül pedig erőszaktól sem riadnak vissza, jogtalan félelmet keltve a jóakaratú emberekben. Az igazi államférfi mindezekkel a romboló erőkkel szembeszáll. A kereszténység államférfiúi és papjai által tehát mintegy megkereszteli a hatalom pogány, vagyis nyers erejét, hogy az valóban szolgáljon,72 hogy a kapott hatalmat elnyerője méltósággal viselje. A knsztusi államférfim eszme mindegyik politikai ideált egészséges módon ötvözi. Ezért a keresztény államférfim ideál a király alakját, vagyis az igazságos és jó érzületű embert testesíti meg. A keresztény elveken álló államférfi heroikus alkat, mivel számol a mysterium iuiqui- fdfí’sszal, nem menekül az elkerülheteden rossz és fájdalom elől, hanem azt is szeretettel bekapcsolja küldetése áramába. A hatalomhoz sem ragaszkodik, mint valami zsákmányhoz. A keresztény elveken álló államférfi kirángat minket a megalkuvás nyárspolgári kényelméből, aki megszabadít minket az elvakultságok egyoldalúságától, aki nem engedi, hogy utópiákat kergessünk, aki csak azért feszít fel minket a paradoxonok keresztfájára, hogy az ellentéteket (antinómiákat és ambivalenciákat) magasabb egységbe oldva túllépjünk rajtuk. Aki révén a tények és az eszmények közti feszültség átélése nem vezet a nihilizmus nirvánájába. Aki révén részvéttel telik meg a szívünk, legyőzve a Semmi uralmát, mely az emberi hitványságról szerzett tapasztalatban fogant és nőtt túl rajtunk. Igen, a szégyentől és az önmagától való undortól lesújtott ember beismeri az emberiség hazugságait és meglátja, majd megláttatja, hogy a szégyenben egyek vagyunk. Aki megtanít az igazi alázatra és szeretetre, mert ezek gyümölcse az önfeledtség és az odaadás, a jövőbe nemes derűvel nézni tudás. Az isteni alázat és szeretet bírása tesz képessé minket arra, hogy az életünk tragikumát, a szenvedést is bevonjuk a szeretet áramába, s rendeljük ezt a legfájdalmasabb titkot az isteni gondviselés égisze alá. A keresztény elveken álló államférfi akár anonim módon is bevezet minket a kato- likum, az egész szerintiség világába, amikor általa felismerem és követem az igazán emberit és a valóban istenit; amikor is felismerem és követem, hogy a hit és a tudás, a szó és a tett egymásnak édes testvérei; amikor felismerem, hogy a hitnek a hitetlenség, a tudásnak a tudatlanság az ellentéte; nincs olyan hit, miben ne lenne tudás és nincs olyan tudás, miben ne lenne ott a hit, a szubjektum állásfoglalása: szeretete, ellenszenve, netán gyűlölete. Igen, ez az egész szerintiség képesít minket arra, hogy az egymásnak ellentmondani látszó igazságokat, társadalmi erőket magasabb, szerves, reális és termékeny egységbe rendezzük. Itt nincsenek irányok, iskolák, pártok, csoportosulások, mozgalmak, legalábbis abban az értelemben nincsenek, hogy egy vagy néhány igazság, eszme zászlaja alá rendeznék szimpatizánsaik erőit, óhatatlanul kizárva másokat ezzel a lépéssel. Itt minden rendező elv és cselekvési eszme megtalálható. Itt nincs olyan irányzat, mely - ha emberi tartalma van — valahol ne érintkeznék a katolikummal, s nincs olyan irányzat, mely teljesen kimerítené. Itt nincs jobb és bal oldal, itt nincs liberális és konzervatív, itt nincs haladó és reakciós, nincs nacionalista és internacionalista, csak e fogalom-párok jelezte ellentétes igazságok szeretetben való meghaladásának gigászi erőfeszítése van; ezért nincs itt szélsőség, csak termékeny és termékenyítő feszültség. Az igazi államférfi tiszteli tehát az 72 Vö. PÉTERFFY, G., A hatalom megkeresztelése, in Katolikus Szemle 1 (1951), 3-9. A hatalommal kapcsolatban részletesebben lásd: Molnár, T., A hatalom két arca: politikum és szentség, Budapest 1992; Molnár, T., A liberális hegemónia, Budapest 2001. 93
