Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel KUMINETZ GÉZA testesíti a nemzet sorsát, akiben mintegy „magukra ismernek jobb fiai, akiben fölismerik nemcsak azt, amik, hanem azt is, amik még lehetnek; akiben meglátják, a géniusz merész vonásaival megírva, a maguk legrejtettebb ambícióit, legmélyebb rátermettségeit, és valahányszor olvassák ezt a bűvös írást, szemtől szembe kerülnek a maguk legnemesebb akarásával, és szárnya nő minden nagyra termettségüknek.”50 A nagy nemzetnevelő tehát olyan titokzatos erő a nemzet életében, mely a halála utáni nemzedékek számára is jelenvalóvá teszi őt. Ez a nevelés egyik paradoxonja, mivel a nevelő azért tevékenykedik, hogy később feleslegessé váljon. A nagy nemzetnevelő munkája ezzel szemben minden nemzedékkel újra kezdődik; ő örökös tanítója és nevelője népének jelenlétét a nép történelmi tudata hordozza és közvetíti. De nemcsak a nemzet történelmi tudatában él a nagy nemzetnevelő, hanem él az általa alkotott intézményekben, s él, ha megéled a polgárok lelkében is. A katolikus neveléstudomány módszere háromdimenziójú:51 A nemzetnevelő államférfiúk is ismerik és alkalmazzák e hármas-egy módszert. Van az emberben, a nevelendő emberben valami mechanikus, utánzás, másolás, s a jól megtervezett környezet révén, mint nevelői ráhatás révén kialakul a minta szerint tervezett ember. Itt a nevelői tevékenység amolyan szobrászat. A nevelő mintegy kifaragja neveltjének jellemvonásait. Másodszor van az emberben valami, amit mi biologikumnak nevezünk, vagyis akit belső erők, genetikai programok irányítanak. A nevelő itt egy erőművet építő mérnökként tevékenykedik. Hasznossá, vagyis szabályozottá kell tenni a zabolátlan erőket, ki kell javítani a genetikai kódot, hogy ezek az erők ne romboljanak, hanem építsenek. És végül a harmadik nézet szerint az emberben benne rejlő adottság kibomlását a külső tényezők vagy segítik, vagy gátolják. A nevelő itt inkább csak bábáskodik, amolyan akadályelhárítóként, aki ezért nem avatkozhat be a spontán módon lezajló személyiségfejlődés folyamatába. Mindhárom módszert alkalmazni kell, először főleg a szobrász, majd a mérnök és végül a szülész módjára kell alakítani a nagykorúvá váló embert. Az egész kormányzati tevékenység felfogható úgy, mint az eszmény szobrászata, működésének mérnöki megtervezése és kivitelezése és végül a megszületés körüli bábáskodás. Az államférfinek jó érzékkel kell kiválasztania a lehatásosabb szerepet. Az igazi államférfi tehát tanul népe nagy nemzetnevelőitől, tanul az emberiség nagy nevelőitől, hogy egy napon felérhesse őket, vagy ha képes rá, felálljon azok vállaikra, hogy messzebbre lásson, még nagyobb tanítóvá váljon. A hivatásos államférfi ráeszmél arra, hogy a jó nevelés a legjobb nemzeti politika. A nevelésről pedig azt kell tudnunk, hogy a gyümölcsei majd csak emberöltőnyi idő után érnek be. Ebben a tekintetben az államférfinek is, népe tagjainak is türelmes és kitartó embereknek kell lenniük. 4. AMIT KRISZTUS ÉS A KERESZTÉNYSÉG MEGFONTOLÁSRA AJÁNL AZ ÁLLAMFÉRFIAKNAK Ám a nagy kérdés az, hogy mi legyen a minta, amelynek, akinek a képére hasonlatossá kell válnia a nevelődő embernek. A keresztény felfogás szerint az ember nem öncél, s nem pusztán erői kifejlesztésére teremtetett, hanem arra, hogy minden kifejődött készsége révén dicsőítse az Istent. S ez nem más, mint a Krisztus lelkületéhez mind alaposabb 50 Vö. uo. 12. 51 Vö. Tarjányi, Z., Nevelés és erkölcs, in Erkölcsteológiai Tanulmányok 12 (szerk. Tarjányi, Z.), Budapest 2011, 137-140. 85
