Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
KUMINETZ GÉZA Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel magánügyet. Ez a keresztény civilizációnak az ókori pogány civilizációval szemben lényeges eleme, ez az egyéniség joga, melyet ő ismertetett el a világgal, s amelyen egész újkori haladásunk alapszik. Az egyén nem enyészhet el az egészben, az egyetemesben; de, mint öncéllal bíró erkölcsi lény, egyéniségét, mint a társadalom tagja is megtartja. Viszont az összes polgárok szükséges közülete, az állam, a társadalom, az összesség jogos érdekeit fenntartani és védeni tartozik ott, ahol az egyéniség a maga jogát egyoldalúlag túlhajtani hajlandó.”41 A valláshoz való viszonya is erőteljesen befolyásolja az államférfit. E területen alapvetően türelmesnek és toleránsnak kell lennie, mely az igazság és a szeretet összhangjából születik meg. Ez a felfogásmód teszi az államférfit olyanná, mely révén nem válik személyválogatóvá, jóindulatát nem veszíti el és nagyobb rossz elkerülése végett el is tud tűrni bizonyos nem helyeselt vallási jelenségeket is.42 Az államférfivá válás útja tehát nagyon rögös, mivel nagy személyes tisztuláson kell keresztülmennie, hogy igaz legyen eszménye, nemesek legyenek az érzelmei, tiszták a törekvései. Aki nemzetét, vagy épp az egész emberiséget akaija nevelni,43 előtte magának is át kell mennie a fegyelmezés és önfegyelmezés, a nevelés és önnevelés poklán, tisztítótüzén. Bármilyen karakterű, temperamentumú is, az ideális államférfi viselkedése hasonló az ideális tudóséhoz. A vérbeli államférfi egyesíti magában a szemléletes gondolkodásnak és fantáziának behatoló intuitív erejét, az elvont gondolkodásnak magasba törő lendületét, s a nagy, átfogó egészekben való gondolkodni tudás képességét. Az ilyen elme éles: gyorsan megpillantja a különbségeket és mély is, mert hamar meglátja az egymástól elütő dolgok közt is a hasonlóságot. Ez az elme mindent elemeire bont és mégis egészben lát. Bár gyorsan és biztosan idézi fel tapasztalatait, nem bénítja önállóságát az emlékezet öröksége, mivel a meglevővel szemben teremtő szelleme egészen ismeretlen viszonyokat pillant meg, újat alkot. Az ideális elme értelmi mgerelhetőségi küszöbe alacsony, önként és gyorsan gondolkodik tovább, de emellett a tárgyat mint egy bűvös kockát sok oldalról meg is forgatja, vagyis alapos és tartós gondolkodó. A valóság adatainak, s az azt tükröző gondolatoknak szívós logikával való rögzítésében és sokoldalú csiszolásában statikus, de az új összefüggések hirtelen meglátásában, az elemzés és kivitelezés lendületében dinamikus. A külső tényeket híven tiszteli és becsüli, mint az extrovertált karakter, de belülről kialakított eszméi szerint rendezi, és rendszerezi azokat, mint teszi azt az mtrovertált személyiség. A romantikus gondolkodó szangvinikus vérmérsékletével gyorsan alkot, belátásait szuggesztív erővel teijeszti, tettekre váltja, de egyúttal a klasszikus mentalitású ember flegmatikus hidegségével mindent aprólékosan megvizsgál és tárgyilagosan bírál. Innen józan kritikája és kellő önkritikája. A tűréshatára tehát magas. Állításai, tervei valós és lehetséges következményeit alaposan végiggondolja, állításait szigorúan bizonyítja, tervezett döntéseinek célszerűsége mellett pedig hatásosan érvel. Az államférfiúi sikerek is főleg a fejben, a tényeket és eszményeket szerencsésen ötvöző jó kormányzati taktika és stratégia megtervezésében, leleményes végrehajtani tudásában vannak. 41 Vö. Dudek, J., A vallás mint magánügy, in Dudek, J., Dogmatikai olvasmányok, Budapest 1914, 282. 44 Vö. Eköss, A., A vallási türelemről, in Katolikus Szemle 58 (1944), 74-78. 43 Ne felejtsük el, ezt először Krisztus Urunk tűzte zászlajára. 82
