Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: Ferenc pápa küldetése. Új egyházfő a római katolikus egyház élén
Ferenc pápa küldetése. Új egyházfő a római katolikus egyház élén KRANITZ MIHÁLY gába, de teológiai műveit is - főleg a Krisztusról írt köteteit — a Szentírás határozta meg. Nézeteiben egyértelműen ragaszkodott ahhoz, hogy az egyházat az igehirdetésnek, a ka- tekézisnek, a szentírás-magyarázatnak és a gondolkodásnak kell vezetnie. Benedek pápa mindenben a „Szent Pál-i” megközelítést alkalmazta. Ez a kísérlet sajnos nem mindig volt sikeres, s ahogy Pál apostol életében is láthatunk kudarcokat, ezeket ugyanúgy megtaláljuk Benedek pápáéban. Elég, ha a Szent X. Piusz Papi Testvériséggel folytatott párbeszédére vagy az úgynevezett regensburgi előadására (2006) gondolunk. Benedek pápa számára elsődleges volt a hit szempontjának az érvényesítése. Az a körülmény, hogy 2013 februáijában bejelentette lemondását, éppen a Hit Evében, melyet ő maga hirdetett meg, egyszerre volt megrendítő és a jövő ígéretével teljes. Éppen mivel a hit irányította döntését, nem akarta az egyházat semmiben sem megkötni. Az egyház hite ugyanis nem a pápától függ. A kereszténység a hit vallása, s ezt Pál apostol mindenkinél jobban megértette. A hit által sikerült a zsidók és a pogányok, a férfiak és a nők, a rabszolgák és a szabadok, nemzetek és nyelvek, rendek és osztályok közt lévő válaszfalat ledönteni. XVI. Benedek is vallotta, hogy maga az egyház a hitben született. A hit maga alakítja a saját nyelvezetének világos, mindenki által felfogható igazságát: a hitvallást, melyet nemcsak szavakkal kell kimondani, hanem szívvel is hirdetni kell. Ennek az ismeretnek a következménye a felebarát iránt megnyilvánuló szeretet, mely az Isten felé vezető úton teszi láthatóvá magát a szeretetet.15 Isten Krisztusban szenvedett, aki életét adta értünk. Ebben mutatkozott meg ereje és dicsősége. Hasonlóképpen alkalmazható XVI. Benedek pápára Szent Pál apostol kijelentése: „Az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”16 Ami számít, az a másokért való önátadás, mely akár az élet és a halál kérdését is magában foglalja. Pál apostol ebből az élményből táplálkozva jelenti ki: „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”17 18 Szent Pál ehhez a magatartáshoz igazította egész apostoli tevékenységét, az imádságát és a munkáját, és meggyőződéssel vallotta, hogy „mi nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedr r 18 véért . Ezek azok a Szent Pál-i kijelentések, melyek segítségével jobban megérthetjük XVI. Benedek pápaságát, váratlan lemondását, amelyet azonban már egy ideje tervezett. Talán az sem véletlen, hogy lemondását a Názáreti Jézusról szóló harmadik, s egyben utolsó kötete után tette közzé. Még hosszabb idő kell ahhoz, hogy megértsük személyes döntését és a döntésnek az egyházra vonatkozó hatását, annyit azonban ki lehet mondani, hogy a visszavonulás Benedek pápa szolgálatának a része.19 Bár a helyzet szokatlan — a nyugalmazott és a megválasztott pápát együtt is láthattuk —, mégis megfogalmazhatjuk ennek a lemondásnak a mélységét és tanítását. Minden szolgálat ugyanis annak a személynek a jellegzetességeit viseli, aki azt gyakorolja. Benedek pápa a tisztségéről való lemondással nagyon modernné is tette a pápaság intézmé15 XVI. Benedek papa, Portafidet 14, motu proprio, (2011), SZÍT, Budapest 2012, 23: „A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad. A hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra, úgy, hogy egyik a másik számára nyitja meg az utat”. 16 2Kor 12,9. 17 2Kor 12,10. 18 2Kor 4,5. 1,1 Ratzinger pápa értékelését lásd az II Regtio különszámában: Benedetto XVI. rinuncia - Finisre un tempo, II Regno (2013), η. 3. 63