Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)

2013 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: Ferenc pápa küldetése. Új egyházfő a római katolikus egyház élén

KRÁNITZ MIHÁLY Ferenc pápa küldetése. Új egyházfő a római katolikus egyház élén 1. HABEMUS PAPAM: FERENC AZ ÚJ PÁPA 2013. március 13-án felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, mely Szent Péter 266. utódának a megválasztását jelezte. Jean-Louis Tauran protodiakónus- bíboros a hagyományos formula szerint bejelentette: „Annuntio vobis gaudium magnum: habemus Papam; Eminentissimum ac Reverendissimum Dominum, Dominum Georgiám Marium, Sanctae Romanae Ecclesiae Cardinalem Bergoglio, qui sibi nomen imposuit Franciscum. A „Nyugat legidősebb intézményének” élén új vezető áll, akinek szavai és tettei, mint a kétezer éves keresztény történelem során oly sokszor, most is meghatározzák és befolyásolják a vallási, társadalmi és kulturális világ számos területét. A pápa argentin, de olasz gyökerekkel rendelkezik. Könnyedén és természetesen szólította meg a Szent Péter téren jelen lévő több mint százezer embert első szavaival: „Testvérek és nővérek, jó estét kívánok! Fratelli e sorelle, buonasera!” Az új pápa utalt a bíborosok választására, akik mintegy a világ végére is elmentek, hogy a konklávé munkáját teljesítsék. A pápa szavaival és gesztusainak sokaságával már az első napokban éreztette hatását mind az egy­házon belül, mind azon kívül is. A gesztusoknak pedig néha meggyőzőbb üzenete van, mint a szavaknak. Másnap reggel, 2013. március 14-én „váratlanul” meglátogatta a Santa Maria Mag- giore-bazilikát, ahol a Salus Populi Romani Mária-kegyképnél imádkozott.1 2 3 Pápaként első szentmiséje, valamint az első Úr angyala-imádság alkalmával, az emberek felé tett szeretetteljes megnyilvánulásaival egy új stílust hozott a vatikáni hétköznapokba. Ferenc pápa megragadó egyénisége, Dél-Amerikából való származása és „kiszámíthatatlan" ma­gatartása is eredményezhette, hogy egy héttel a megválasztása után a világi sajtó részéről Pontifex Optimus címmel jelent meg egy összefoglaló elemzés az új pápa személyéről. ' Az új pápa a média képviselőivel külön is találkozott (VI. Pál-aula, március 16.)4, ahol névválasztását is elmagyarázta: „Egyesek nem tudták, hogy Róma püspöke miért Ferencnek akarta magát nevezni. Néhányan Xavéri Ferencre, mások Szalézi Ferencre, de olyanok is voltak, akik Assisi Ferencre gondoltak. Elmondom a történetét. A válasz­1 Vö. http://www.vatican.va/holy_father/francesco/elezione/index_it htm. (A kutatás ideje: 2013. április 3.) 2 TORNIELLI, A., Ferenc pápa élete, eszméi, szavai, SZÍT, Budapest 2013, 19. 3 Vö. Die Zeit, 21. März 2013, Nr. 13,1. 4 Vö. http://www.Vatican.va/holy_father/francesco/speeches/2013/march/documents/papa-francesco_20130316_ rappresentanti-media_it.html. (A kutatás ideje: 2013. április 3.) 59

Next

/
Thumbnails
Contents