Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kocsis Imre: A Kolosszeieknek írt levél Krisztus-himnusza - Kol 1,15-20
KOCSIS IMRE A Kolosszeieknek írt levél Krisztus-himnusza - Kol 1,15-20 A Kol 2,9 mondata is inkább ezt a magyarázatot sugallja, amikor az „istenség teljességének" testi formában (σωματικώς) való bentlakását hangsúlyozza. Mindazonáltal nem pusztán — elvont módon - Krisztus isteni természetéről van itt szó, hanem az isteni élet, erő és kegyelem teljességéről, amelyekben a megtestesült és megdicsőült Krisztus a benne hívőket részesíti. A Kol 2,10 szerint ugyanis a hívek is „teljességre jutottak” (71671- ληρωμενοί) Krisztusban (vő. még Kol 2,3)-34 Az imént leírtak alapján végül is arra következtethetünk, hogy a himnusz második alegységében Knsztus megváltó művének három döntő jelentőségű mozzanatára is utalás történik: a pléróma lakásvétele a megtestesüléskor — az egyetemes kiengesztelés a halál által — egyetemes uralomra jutás a feltámadás révén. „És általa engeszteljen ki mindent őrá irányultan — békességet szerezve (az ő keresztjének vére által), általa-, akár a földön, akár a mennyben.” A „teljesség” bentlakásának következménye a mindenség kiengesztelése „őrá irányultan” (εις αύτόν). Jézus megváltó műve által már megtörtént a kiengesztelés, amelynek ugyanakkor jövőbeli távlata is van. Ezt jelzi az βίς αύτόν formula, amely aló. vers végén olvasható formulával párhuzamos. A 20. versben található mondatot illetően, nyelvtani szempontból nehézséget jelent a hímnemű participium είρην0710ΐήσας (békességet szerezve), hiszen a pléróma után semlegesnemű alaknak kellene állnia. Ez a tény azt a véleményt látszik alátámasztani, miszerint a szóban forgó mondat alanya Isten. Ugyanakkor sok kutató szennt a hímnemű participium egyszerűen csak azt mutatja, hogy a szerző számára a pléróma magának Istennek a megnevezése.” A mondat rokonságot mutat a 2Kor 5,19-cel, amelyben Pál apostol azt állítja, hogy „Isten kiengesztelte önmagával a világot”. Persze ezen a helyen a világ az embereket jelenti, a kiengesztelődés pedig az Istentől felajánlott bűnbocsánatot (vö. még Róm 5,10). A Kol 1,20-ban azonban nem pusztán az emberek világáról van szó, hiszen a mondat végén a „földieken” kívül az „mennyeiek” is említést nyernek. A Knsztus által megvalósított kiengesztelés és béke tehát az embereken túl egyéb („mennyei”) létezőkre is kiterjed. Hogy ez konkrétan mit is jelent, az sajnos a „szűkszavú” himnuszból nem derül ki egyértelműen. Igazából az sincs kimondva, miéit volt erre a kozmikus kiengesztelésre szükség, vagyis milyen jellegű „konfliktus” áll a háttérben. Mindazonáltal feltűnő, hogy a megszokott „menny — föld”, illetve „mennyeiek - földiek” (Mt 28,18; lKor 8,5; Fii 2,10; Kol 1,16; Ef 1,10) formula helyett a szóban forgó versben a „föld — menny” sorrendet találjuk. Tehát először a „föld”, azaz az emberek világa nyer említést, ami azt sugallja, hogy Knsztus megváltó műve elsősorban az emberekre irányult: megváltoztatta a korábbi ellenséges, illetve kedvezőtlen kapcsolatot Istennel.” Mivel azonban a korabeli szemlélet szerint az ember sorsa összefügg a világ sorsával, nyilván a kiengesztelés és béke hatása rájuk is kiteljed. Az emberek és a teremtett világ közötti szoros kapcsolatra vonatkozó felfogást jól tükrözi a Róm 8,18—23, bár itt 54 55 56 54 Hasonló gondolat fogalmazódik meg ajn 1,lóban: „Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet.” 55 Vö. Lohse, E., Kolosser 98; Schweizer, E. Kolosser, 65; O’Brian, E. E., Colossíans, 51. A szóban forgó nyelvtani formára egyébként a „constructio ad sensum” megjelölést szokás használni. 56 Érdemes megemlíteni, hogy szóban forgó mondatban szereplő άποκαταλλάσοω (kiengesztelni) ige az ίχλλος = „más” tőből származik. Alapértelme ennélfogva: az előző, kedvezőtlen kapcsolatot „megmásítja”. Vö. KOCSIS, I., Bevezetés', 53. 54
