Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Hargittay Emil: A magyar nyelv megújítása mint az evangelizáció eszköze Pázmány korában
HARGITTAY EMIL A magyar nyelv megújítása mint az evangelizáció eszköze Pázmány korában az 1772. évben jelölték meg a rendszerezés és publikálás alsó határát.2 Ami a szólások és közmondások Pázmány műveiből való kiírását és elemzését jelenti, a legtöbbet Rajsli Ilona tette 2009-ben megjelent 153 oldalas könyvében.3 Az előmunkálatok szórványossága miatt azonban e munka sem lehetett teljes, nem beszélve arról, hogy szakmai szempontból heterogén forrásanyagon dolgozott. A teljesség igényével szakmailag megnyugtató megoldást csakis egy teljes, az eredeti szövegkiadások alapján elkészülő Pázmány-szótár elkészítése jelentené, mint amilyen a 17. századból már rendelkezésre áll, az egyébként jóval kisebb teijedelmű Zrínyi Miklós életművéből készített szótár esetében. 2003-ban egy címe szerint sokat ígérő tanulmánykötet jelent meg 218 oldal teijedelmben a Debreceni Egyetemen: Tanulmányok a magyar egyházi nyelv története köréből címmel.4 5 A kötet 14 tanulmánya elsődlegesen punktuális vizsgálatokat, szóelemzéseket tartalmaz az egyházi nyelv első hatszáz éve történetéből. A. Molnár Ferenc több tanulmánya is szerepel itt, az egyik az Apostoli hitvallás „halottaiból” kifejezéséről, egy a Halotti Beszéd és könyörgésről, kettő az Ómagyar Mária-siralomrÖl, továbbá az új magyar református énekeskönyvről. Fekete Csaba három tanulmányt is közzé tett a 17. század közepi református Öreggraduál zsoltárairól. A további tanulmányok (M. Nagy Ilona három írása) a kódex- irodalom egyes nyelvtörténeti problémáiról értekezik. Mindez azonban mostani előadásunk témájához alapvetően nem kapcsolódik. Ami Pázmány munkáinak nyelvészeti-nyelvtörténeti feldolgozottságát illeti, meg kell ismételnünk azt a sokszor hangoztatott megállapítást, hogy irodalom- és nyelvtörténeti szempontból tevékenysége mérföldkőnek számit, számosán úgy látják, az ő munkásságával vált nagykorúvá a magyar próza nyelve. Kosztolányi Dezső 1920-ban a magyar próza atyjának és törvényhozójának tekintette és nyelvhasználatából kiindulva még a későbbi nyelvújítási mozgalmat is fölöslegesnek ítélte.3 De idézhetnénk más, hasonlóan elismerő véleményeket is. A 19. században megindult részletesebb nyelvtörténeti vizsgálat bőségesen alátámasztotta ezt az elismerő és máig tudományos toposzként emlegetett vélekedést a magyar „bíboros Ciceró”-ról. A régebbi tanulmányok egy része egyes kifejezéseinek, szólás- és közmondásértékű szövegeinek hátterét világította meg, a szakirodalom más része pedig művei alapján gyűjtőmunkát végzett a „sajátos” (élő nyelvi) szók és közmondások műveiből való kiírásával. E kutatási irány eredményeiből csak kettőt említek meg e helyen: a Pázmány nyelvhasználatát legrészletesebben vizsgáló tanulmányt Kiss Ignác publikálta Pázmány nyelve címen a Nyelvtudományi Közleményekben 1879-ben összesen 133 oldal terjedelemben.6 A tanulmány terjedelmileg legjelentősebb része egy betűrendben közölt lista, egy gyűjtés a Pázmány műveiből kiírt szókból és szólásokból. Ugyanakkor részletes elemzést is kapunk Pázmány nyelvhasználatáról a hangjelöléstől a mondatszerkesztésig. Mindazonáltal az evangelizáció nyelvhasználatához e tanulmány sem nyújt támpontot, mivel — hasonlóan más szakirodalomhoz — tematikailag ez sem különíti el a Pázmány műveiben föllelt nyelvi jelenségeket. Sőt az is nyilvánvaló, hogy 2 Gerstner K., Pázmány hatása a magyar nyelvre és nyelvtörténetre, in Jubileumi emlékkönyv Pázmány Péter egyetemalapításának 375. évfordulója tiszteletére (szerk. MaczáK I.), Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bp., 2010, 154. 3 Rajsli I., Szólások és közmondások Pázmány Péter nyelvhasználatában, Trend Kiadó, Óbecse, 2009. Korábban: Rajsli I., Pázmány Péter szövegeinek frazeológiai vizsgálata, in Hungarológiai Közlemények (Újvidék), 1998/3, 7-26. 4 Tanulmányok a magyar egyházi nyelv története köréből (szerk. A. Molnár F. és M. Nagy I.), Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, Debrecen, 2003. 5 Kosztolányi D., A magyar próza atyja, in Nyugat, 1920, 911-917. 6 Kiss I., Pázmány nyelve, in Nyelvtudományi Közlemények, 1879, 177-247, 325-388. 32
