Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Puskás Attila: Stefan Sander: A diakónusi szolgálat az egyházban
pításokat a kötet szerzői nemcsak a tudomásulvétel beleegyezésével fogadják el, hanem úgynevezett „kríziskiutakat” (sorties de crise) vázolnak fel, és egy sajátos ,,bizalomterápiát” ajánlanak a bizalmatlan és beteg világnak. A nagy ívű gondolatok mellett nem hanyagolják el az egyén mai kérdéseire való lehetséges válaszadást sem, melyek a személyiség fejlődésével, a gonoszság titkával, a helytelen tevékenységgel, a halállal és végső soron egy új és örök létezés lehetőségével kapcsolatosak. A teljes embert szem előtt tartó és a beszélgetéseket őrző kötet az együttélésre, a nevelésre és az eutanáziára is kitekint, melyek ma a társadalomban meglévő nézetek összetettségét képviselik. Keresztény szempontból csak üdvözölni lehet a több tudományágat összefogó megoldási kísérleteket, melyeknek alapszándékában mintha ott visszhangozna a tudóst és hívőt egyaránt megszólító ősegyházi üzenet: „Legyetek mindig készen, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.” (lPét 3,15) Kránitz Mihály KÖNYVSZEMLE STEFAN SANDER: A diakónusi szolgálat az egyházban (Coram Deo sorozat. Szerk.: Görföl Tibor, Gáspár Csaba László) L’Harmattan, Könyvpont Kiadó, Pro diaconia Alapítvány Budapest 2013 135 oldal A II. Vatikáni Zsinat úgy döntött, hogy újra felállítja az állandó diakonátust és lehetőséget ad annak bevezetésére a részegyházak életébe (LG 29b). A zsinati szövegek (AG 16, LG 29, OE 17) azonban nem léptek fel azzal az igénnyel, hogy a zsinati aulában fölmerült valamennyi vitatott kérdést véglegesen eldöntő és szisztematikus természetű kifejtését fogalmazzák meg a diakonátusnak az egyházi rend szentségében. Ez arra hívja az egyházat, hogy a gyakorlati tapasztalatok, a kánonjogi szabályozás és a teológiai reflexió révén folyamatosan keresse a diakonátus legmegfelelőbb értelmezését és megvalósulási formáját. Stefan Sander A diakónusi szolgálat az egyházban című magyar nyelven most megjelent munkája értékes teológiai hozzájárulást ad ennek a feladatnak az elvégzéséhez. A szerző immár több mint tizenöt éve részt vesz az állandó diakónusok képzésében az osnabrücki egyházmegyében. 2012 óta a németországi Rottenburg am Neckarban található Nemzetközi Diakonátusközpont ügyvezetője. A diakónusképzésben szerzett sok éves és széleskörű tapasztalataiból is jócskán merít teológiai reflexiójához. Ennek köszönhetően munkája nemcsak tárgyilagos elemzés, hanem spirituális és gyakorlati szempontokat is tartalmazó, a diakonátus lehetséges jövőképének megrajzolására is vállalkozó munka, mely szerzőjének személyes érintettségéről, felelősségérzetéről és elkötelezettségéről tanúskodik. Sander az egyházi hivataloknak, köztük a diakonátusnak az Újszövetségben nyomon kísérhető kialakulásának a rekonstruálása kapcsán fogalmazza meg azt a figyelemre méltó feltételezését, mely szerint a diakonoszok és episzkoposzok szolgálatának, hivatalának eredeti és lényegi közege az úrvacsora ünneplése, mely a helyi (házi) egyházi közösség életének középpontja volt, s mely egyaránt magában foglalta Jézus húsvétjának szakramentális-eucharisztikus ünneplését és ettől elválaszthatatlaul az agapé-lakomát. Feltételezhetően az episzkoposzok vezették az eucharisztikus ünneplést, a diakónusok pedig az agapé-lakoma asztalánál szolgálhattak gondoskodva arról, hogy a közösség sze230
