Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - DOKUMENTUM - Az elvált és újra házasodottak áldozásáról - Római dokumentum
DOKUMENTUM Az elvált és újra házasodottak áldozásáról - Római dokumentum ben a súlyos esetekben az egyház mindig megengedte, hogy a házastársak ne éljenek többé együtt. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a házastársi kötelék érvényessége Isten előtt fennmarad, és az énntetteknek nem áll módjukban új házasságot kötm, amíg a házastársuk él. A lelkipásztoroknak és a keresztény közösségnek elő kell segíteniük a ki- engesztelődést, s abban az esetben is, amikor ez nem lehetséges, segítenie kell az érintetteket abban, hogy hitüknek megfelelően nézzenek szembe nehéz élethelyzetükkel. Erkölcsteológiai megfontolások Újra meg újra felvetődik, hogy az újraházasodott elváltaknak meg kell engedni, hogy saját maguk, lelkiismeretűk szerint döntsenek, hogy áldoznak-e vagy sem. Ez az érvelés a lelkiismeret fogalmának a problémájára utal, melyet 1994-ben a Hittam Kongregáció elvetett. Természetesen minden hívőnek kötelessége minden szentmisén megfontolnia, hogy alkalmas-e a szentáldozásra, és a súlyos bűn meggyónása mindig feltétele ennek. Ugyanakkor „a hívek kötelesek lelkiismeretüket nevelni, és az igazsághoz mérni. így hallgatniuk kell a Tanítóhivatalra, mely segít, hogy ne cseréljék fel az igazságot az ember javával, sőt, hogy bizonyos, bonyolultabb esetekben is, biztonsággal az igazság mellett tudjanak dönteni. ” (II. János Pál pápa, Veritatis splendor, 64.) Amennyiben az elvált és újraházasodott felek meg vannak arról lelkiismeretűkben győződve, hogy előző házasságuk érvénytelen volt, ezt az illetékes szentszéki bíróságnál bizonyítani kell. A házasság nem pusztán két ember kapcsolata Istenhez, hanem egyúttal az egyház valósága is, szentség, és nem az egyén illetékessége dönteni annak érvényességéről, hanem ez az egyház joga, melybe az egyén a hit és a keresztség által belépett. „Amennyiben az elvált és újraházasodott hívek korábbi házassága érvényes volt, semmiképpen sem lehet új kapcsolatukat törvényesnek tekinteni, és ezért a szentségek vétele a dolgok természeténél fogva lehetetlen a számukra. Az egyéni lelkiismeretre nézve ez a norma mindig kötelező. ”2 Az epikeiáról szóló tanítást, mely szerint egy törvény lehet általánosságban érvényes, de a konkrét emberi helyzetre nem, ebben az esetben nem lehet alkalmazni, mivel a házasság felbonthatatlanságával kapcsolatban isteni normáról van szó, és nem egyházi rendelkezésről. Kétségtelen azonban, hogy az egyháznak — a privilegium Paulinum szennt — van felhatalmazása ahhoz, hogy tisztázza a Jézus tanítása szerint felbonthatatlan házasság feltételeit. Ezen az alapon az egyház házassági feltételeket állapít meg, elismen az érvénytelenítés okait, és kialakítja az ehhez szükséges eljárásokat. Továbbá az irgalmasságra hivatkozva érvelnek az elvált és újraházasodottaknak a szentségekhez bocsátása mellett. Valóban, Jézus szolidaritást mutatott a szenvedőkkel, és irgalmas volt irántuk, s a valódi tanítványt az irgalmasságáról kell, hogy felismerjék. Ez igaz, de elveszíti az igazságát, ha érvként a szentségi teológia területén alkalmazzák. Hiszen a szentségek üdvrendje maga is az isteni irgalmasság műve, és nem lehet egyszerűen félretolni éppen az irgalomra hivatkozva. A nyilvánvalóan hamis hivatkozás Isten irgalmára, leegyszerűsíti az istenképet, miközben azt állítja, hogy Isten nem tehet mást, csak megbocsáthat. Isten misztériuma nemcsak irgalmat jelent, hanem szentséget és igazságot is. S amennyiben Istennek ezeket a jellemvonásait félretesszük, és nem akarjuk komolyan venni, végső soron Isten irgalmasságát sem közvetíthetjük az embernek. Jézus 2 Ratzinger, J., The Pastoral approach to marriage must be founded on truth in L'Osservatore Romano, English edition, 7 December 2011, 4. 226
