Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Pauler Ákos pedagógiai eszméi
KUMINETZ GÉZA Pauler Ákos pedagógiai eszméi sokasodása fokozottabb rendszerépítést és világnézeti megalapozást kíván, a tananyagot arányosabbá, az iskolaidőt pedig hosszabbá kell tenni, ahol harmonikusan fejlesztik az ember minden képességét, tehát értelmét, érzületét, akaratát, továbbá edzik testét, fejlesztik kézügyességét. Mintha kevésbé foglalkozott volna a korában is jelentkező és erősödő, főleg politikai töltésű jelenséggel, mely egymást részben vagy egészben kizáró világnézetek uralomra jutásában áll. Tanítványa, Noszlopi László ezt nevezte a meghamisított szellem korszakának. Ebből adódóan a pedagógiai kérdés úgy vetődik fel, hogy melyik a teljesebb, igazabb embereszmény? Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ezt a problémát végül is megoldotta Pauler akkor, amikor eljutott a keresztény abszolútum minden értéket magába foglaló állításához, illetve, mint legfőbb igazság szeretetéhez. Mintha csak azt olvasnánk soraiból ki, hogy ha nem fejlesztjük kellően és harmonikusan az ember érzelmi életét, erkölcsiségét és vallási irányulásait, akkor az eredmény a személyiség kiskorúsága, a társadalmi élet zűrzavara lesz. Ennek pedig a legfőbb jelei épp az érzelmi labilitásban, az erkölcsi kiskorúságban és a vallási primitívségben mutatkoznak meg. Megértette, hogy az emberség főleg az etikumban van, s ezért az egész tanításnak és nevelésnek ez adja alapját, vagyis a világnézetnek is ez adja a szívét. A készségek fejlesztéséhez azonban nem szabad túlterhelni a diákot, sőt, az iskola a nyugalom helye, az életre való felkészülés barátságos-zord helye kell, hogy legyen, ahol látszólag semmi sem szól aktuális társadalmi dolgokról. Talán nem helytelen a következtetésünk, hogy Pauler olyan iskolarendszert szeretett volna, mely akár hosszabb időt vesz igénybe, akár az általános, akár a szak és felsőfokú iskolák vonatkozásában. S talán abban sem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy iskola-koncepciójában helyet kapott a szülő és a lelkipásztor kooperatív munkálkodása, valamint a nagy nemzetnevelő személyiségek örökségének átadása, illetve a jó törvényi és intézményrendszer kiépítése. Az emberiség valódi felemelése végeredményben a helyesen megfogalmazott emberideálban, illetve az azt birtokba venni és élni megtanító pedagógián alapul, melyet hatékony intézményrendszer és felkészült, hivatásának élő pedagógus gárda működtet. Pauler nemcsak a pedagógia fontos eszméit és eszményeit gyűjtötte össze, hanem feltérképezte a tanító-nevelői hivatás, illetve személyiség fő jellemvonásait is: Ezek az alkalmasság, a szakmai felkészültség, a személyi érettség és a hivatástudat. Látja azt is, hogy hit nélkül nem mozdul az ember keze, tehát a pedagógiának hitet is kell tudni adnia, hitet az igaznak tartott eszmékben és eszményekben. Ennek a hitnek megérlek erkölcsi bizonyosságon, tehát nem naiv hiszékenységen kell alapulnia. A személyiségfejlesztés szükségképp foglalja magába a tanítást és a nevelést, melyek egymástól elválaszthatatlanok. Megsejtette Pauler azt is, hogy az okos, jót tevő és jó érzületű ember neveléséhez a nevelőnek rá kell ébresztenie neveltjét arra, hogy vannak az életben értékek, melyeket minden körülmények közt érvényesíteni kell (ansztokratikus elv); vannak olyan értékek, melyek eldöntéséhez a többség véleményéhez kell igazodni (demokratikus elv); vannak olyan értékek, tevékenységek, melyekben a személy saját elhatározása a mérvadó, amit a közösségnek kell tudomásul vennie (liberális elv) és végül vannak társadalmi értékek, melyekben szolidárisnak kell lenni (szociális elv). Mindehhez a neveltben létre kell jönnie a valóságérzéknek, hogy fel tudja ismerni az adott helyzetben melyik elv szerint kell cselekedni, a pillanat hívásának hogyan kell engedni. A nevelés célja tehát úgy is megfogalmazható, s ezzel a meghatározással bizonyára egyetértene Pauler Ákos is, hogy rá kell ébreszteni az embert mindenféle szükségletére, s meg kell tanítani ezen szükségletek emberhez méltó megteremtésére, élvezetére és szol172
