Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Pauler Ákos pedagógiai eszméi
Pauler Ákos pedagógiai eszméi KUMINETZ GÉZA Ha tehát a tanításnak már tudjuk a fő célját, le is vonhatjuk az első tanítási elvet: „semmi olyat ne tanítsunk, ami sem nem fejleszti a tudatszervezetet a kívánt irányban, sem nem hasznos a növendék leendő életpályájára”.20 Ez konkrétabban abban áll, hogy a leghelyesebb és a legigazabb képet adjuk neki az emberi életről. Azért fejlesztjük értelmi funkcióit, hogy képessé legyen az igazság kutatására és felismerésére, ami erőteljesen visszahat az érzelmi életre is, hiszen „egészséges érzelemvilág is csak helyes világnézet segélyével fejlődhet ki”.21 A világnézetről a továbbiakban majd részletesen tárgyalunk, most csak annyit jegyzünk meg, hogy ez adja az egész oktatásnak a rendszerét és egységét. A világnézetnek tehát — szerinte — minden tárgyban, oktatási és nevelési célban testet kell öltenie. A tanításnak továbbá a diák természetes kíváncsiságára kell alapulnia, hiszen ez tartja fenn az érdeklődést, s könnyíti meg a tartós ismeretszerzést. Pauler ugyanakkor óva int a játszva tanulás elvének kizárólagossá tételétől. A tanulás nagy kötelesség is, erre is rá kell ébreszteni a növendéket, ami nagy-nagy önfegyelmet követel. A túl sok és rendszertelen ismeretátadás fárasztja ki leginkább a tanuló ifjúságot. Nem a sokféle ismeret fejleszti a legjobban az elmét, a személyiséget, hanem az alaposan, azaz sokoldalúan asszimilált ismeret. Ehhez kell a rendszer az oktatásban, illetve a tanulásban, valamint a megfelelő didaktikai módszer alkalmazása. Ellenkező esetben „túlterheljük az elmét nemcsak a disz- kussziv, hanem az intuitív és receptív képességek szempontjából is. Valósággal nincs is fárasztóbb tevékenység, mint az, amely rendszertelen, akcidentális. Nem lehet abban sem bízni, hogy a nyújtott konkrét anyag magától támasztja fel a helyes okoskodást és így a rendszerezést, mert a tapasztalás befogadása jól preparált és iskolázott elmét kíván. A tanítást tehát íllusoriussá tesszük, ha megfosztjuk módszeres és racionális jellegétől”.22 A tanítás módja, vagy módszere alapvetően a szemléltetés, amit Pauler egyfajta intuitív megismerésnek tekint, s rávezet a szemlélet ősforrására, vagyis ennek segítségével fejlesztjük a diák valóságérzetét. Innen adódhat majd az alkotó tevékenység is, hiszen „aki jól tud szemléim s e szemléletből önerejéből képzeteket és fogalmakat alkotni, az tud önállóan is gondolkodni”.23 A szemléltetés másik előnye a közvetlensége, ami spontán módon vált ki érzelmeket és indulatokat, vagyis az átélést teszi könnyűvé, ami minden tudatalakítás és személyiségformálás igen fontos eszköze. Minden tantárgynak megvan a maga személyiségfejlesztő vonása, bizonyos sajátos készségeket fejleszt. Ez azt jelenti tehát, hogy minden tárgy azonos méltóságú, bár nem feltétlenül azonos súlyú a személyiség formálásában. így pl. a matematika a következetes, fegyelmezett gondolkodásra, a természettudományok a jó megfigyelésre és az összefüggések, törvények jelenlétére oktatnak. Ezek a vonások természetesen színezik az érzelmi életet is. A nevelőnek és tanítónak csak azt szabad tanítania, amit igaznak tart, s ezt úgy kell végeznie, hogy tanítása tartalmát és módszerét egyaránt a tanítvány tudati fejlettségi szintjéhez igazítja. Mármost a kérdés az, hogy a tudomány halad, vagyis állandóan árnya- lódik a kép az ember által megismert igazság dolgában. Kritikát pedig „csak önálló és már sok disponibilis anyaggal bíró szellem gyakorolhat, amire sem a gyermek, sem a tanulatlan felnőtt nem képes. Mindebből nyilván következik, hogy a tanítás kezdő s általában elemibb fokán az oktatásnak úgy tartalmában, mint formájában dogmatikusnak kell lennie s csak későbben kísérelhetjük meg mindkét szempontból hipotetikus elemek be20 Vö. Pauler, Á., A pozitív pedagógia alapelveiről, in Magyar Paedagogia (1902), 107. 21 Vö. PAULER, Á., A pozitív pedagógia alapelveiről, in Magyar Paedagogia (1902), 108. 22 Vö. Pauler, Á., A rendszer a tanításban, in Magyar Paedagogia (1903), 83. 23 Vö. Pauler, Á., A pozitív pedagógia alapelveiről, in Magyar Paedagogia (1902), 111.
