Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Kocsis Imre: Szegények és szegénység Lukács evangéliumában
Szegények és szegénység Lukács evangéliumában KOCSIS IMRE Jézus működését illetően témánk szempontjából főképp a 9,58-ben megőrzött mondás a jelentős: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” A kijelentés közmondásszerű. „Jézus... a bibliai és keleti hagyományt követve képszerű és túlzó formában fejezi ki magát” — íqa kommentárjában FraiRois Bovon.7 Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mondás egy konkrét helyzetben hangzik el. Jézus olyan személyhez szól, aki önként jelentkezik a követésre („Követlek, bárhová mégy” 9,57). Ezen illető számárajézus egyértelművé kívánja tenni saját helyzetét: mint vándortanítónak (13,33) nincs állandó szálláshelye, s ezért sok esetben bizonytalan, hol is fogja töltem az éjszakát. Külön kiemelendő az Emberfia cím, amely egyrészről az állatokkal szemben álló „ember” mivoltot juttatja kifejezésre, másrészről a Dán 7,14 és az lHén 46—48 fényében Jézus különleges méltóságát jelzi.8 így a mondás jól megvilágítja azt a szomorú valóságot, hogy a teljhatalommal rendelkező Emberfia nem talált hazára az emberek között.9 Jézus szegénységét illetően azt sem hallgathatjuk el, hogy Lukács szemléletében Jézus nem volt anyagilag teljesen kiszolgáltatott. Környezetében ugyanis vagyonosabb személyek is voltak, akik támogatták őt és a vele sorsközösséget vállaló tanítványokat. Erről a 8,1—3-ban olvasunk, ahol Lukács asszonyokat említ név szerint. Itt van szó a Magdalai Máriáról, Zsuzsannáról, valamint Johannáról, akivel kapcsolatban az evangélista külön megjegyzi: Heródes intézőjének, Kuzának volt a felesége. 2. A TANÍTVÁNYOKTÓL ELVÁRT SZEGÉNYSÉG A szegény Jézus követőjének és tanítványának lenni annyit jelent, hogy a meghívott személy élet- és sorsközösséget vállal Mesterével. E tekintetben rögtön az első tanítványok meghívásáról szóló elbeszélés figyelmet érdemel. Az elbeszélés voltaképp a csodálatos halfogás történetének (5,1—11) a része. Miután Simon Péter és társai (Jakab és János, azaz Zebedeus fiai) a bő halfogás révén megtapasztalták Jézus szavának az erejét és hatékonyságát, a Mester ígéretét — „Ne félj! Mostantól fogva emberhalász leszel” — meghívásként értelmezik, és követni kezdik őt. Az evangélista így fogalmazza ezt meg: „Kivonták a hajókat a partra, és mindent elhagyva követték őt” (5,11). Külön említést érdemel „mindent elhagyva” (άφέντες πάντα) kifejezés. Érdemes itt rövid összehasonlítást tenni Márk szövegével. Márknál Jézus közvetlenül meghívja Simont és testvérét, célzat áll, éspedig a szegénység ideáljának még nyomatékosabbá tétele. Vő. Ernst, J., Das Evangelium nach Lukas (RNT), St. Benno Verlag, Leipzig 1977, 81. Palesztina akkori helyzetének figyelembevételével mégis kijelenthetjük, hogy a szent család nem tartozott a gazdagok csoportjába, bár nem is élt teljes kiszolgáltatottságban. Vő. Dupont,].,Jésus, Messie despauvres, 106. 7 Bovon, F., Das Evangelium nach Lukas II (EKK III/2), Benziger, Zürich 1996, 35. 8 Az „Emberfia” cím hátteréhez vő. Rózsa, EL, Üdvösségközvetítők az Ószövetségben, SZÍT, Budapest 20 052, 289-330. 9 Érdekes párhuzamként említhetjük az lHén 42,2-t, ahol a „bölcsesség” hontalanságáról van szó. „Amikor a bölcsesség eljött, hogy az emberek fiai közt lakjék, és nem talált lakóhelyet, visszatért a bölcsesség, és az angyalok között telepedett le.” Forrás: Apokrifek (szerk. Vanyó, L.), SZÍT, Budapest 1980, 65. A 9,58 mondásához hasonló tartalmú kijelentések Plutarkhosz egyik művében is találhatók, éspedig Tiberius Gracchus néptribunus (fKr. e. 133) beszédében: „Még az Itáliában élő vadállatoknak is — érvelt — van barlangja vagy búvóhelye, ahol meghúzzák magukat, de azoknak, akik harcolnak és meghalnak Itáliáért, egyebük sincs a levegőnél és a világosságnál; nincs házuk, nincs fejüket hova lehajtaniuk, földönfutókként kóborolnak gyermekeikkel és feleségükkel.” Tiberius Gracchus 9. Forrás: Plutarkhosz, Párhuzamos életrajzok, Magyar Helikon, Budapest 1978, 289. 135
