Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)

2013 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Puskás Attila: Kránitz Mihály: Együtt az úton - Ökumenikus és vallásközi párbeszéd

az elmúlt másfél évtizedben tettek meg. A szerző, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnökeként maga is elkötelezett és élenjáró zarándok ezen az úton, aki saját bőrén tapasz­talja az út minden fáradalmát és örömét, s egyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának és a nemzetközi Societas Oecumenica tagjaként térképkészítő is, azaz olyan katolikus teológus, aki felnién az eddig megtett utat, értékeli és meghatározza a jelenlegi úti állomás koordinátáit és a zarándokok előtt álló út további irányát. Az „Együtt az úton” kötet ilyen, a szerző által személyesen megtett, átélt és megrajzolt teoló­giai térképet ad az olvasó kezébe. A könyvben szereplő huszonöt írás néhány kivétel­től eltekintve már korábban megjelent különböző folyóiratokban, sajtóorgánumokban (Teológia, Vigília, Református Egyház, Ökumené, Tanítvány, Távlatok, Theologiai Szemle, Új Ember) vagy tanulmánykötetekben. Eltérő teijedelműek és különböző mű­fajokat képviselnek: tanulmányok, cikkek, beszámolók, élőszóban elhangzott beszédek legyezései — a gyűjteményes kötet színes panorámájának puzzle-darabjai, amint azt már a könyv borítólapja is sugallja és a kötet végén a nemzetközi ökumenizmus fontosabb ál­lomásait bemutató, jó érzékkel összeválogatott fényképcsarnok is illusztrálja. Az „Együtt az úton” kötet első és legterjedelmesebb része az évezredfordulótól napjainkig ívelő és a nemzetközi szinten zajló keresztény egységtörekvés folyamatát mu­tatja be. Kezdőpontja ennek az ívrajzolásnak a megigazulásról szóló augsburgi Közös Nyilatkozat (1999), mely fontos mérföldkőnek tekinthető a katolikus-evangélikus pár­beszédben. A soron következő írások részletes elemzéseit nyújtják egy-egy párbeszéd­dokumentumnak (Evangélikus-katolikus közös Nyilatkozat a megigazulásról, Charta Oecumenica) vagy az ökumenikus párbeszéd szempontjából fontos egyes katolikus taní­tóhivatali megnyilatkozásoknak (Dominus Iesus, Levél a „nővéregyház” kifejezés hasz­nálatáról, Responsa). Az elemzésekhez átfogó értékelő tanulmányok csatlakoznak, melyek tágabb összefüggésbe helyezik és szélesebb perspektívába állítják a részletes elemzéseket. Szinte önálló egységet képez az anglikán egyházról és az angikán ekkléziológiáról írt rendkívül alapos, informatív és átfogó ismertetés, mely az anglikán-katolikus dialógus teológiai hátterét rajzolja meg. A könyv első részét azoknak az írásoknak a füzére zárja, melyek a katolikus egyház ökumenikus elköteleződéséről szólnak, ahogyan az tetten ér­het? XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál pápa tanítóhivatali szolgálatában, a II. Vatikáni zsinaton valamint a Keresztény Egységtitkárság működésének elmúlt ötven évében. A gyűjteményes kötet második része a magyar ökumenizmus múltjával, jelenével és le­hetséges jövőjével foglalkozik, külön értékelve a Charta Oecumenica magyarországi aláírásának jelentőségét. Végül a könyv harmadik, záró részében a szerző a vallások kato- likus/keresztény értelmezésének néhány lényegi szempontját mutatja be, melyek a val­lásközi párbeszéd alapjait képezik. A gondolati ív kezdőpontja itt az istenismeret kérdése, s ezzel összefüggésben a negatív teológia témája. Az ezt követő két tanulmány a vallási pluralizmus kérdésével és a pluralista vallásteológia problematikájával foglalkozik a leg­jelentősebb magisztenális megnyilatkozások fényében. Majd a szerző külön írásokat szentel a keresztény-zsidó és a keresztény-iszlám vallásközi párbeszéd nagyon is aktuális kérdéseinek. így Kránitz Mihály „Együtt az úton” című könyve mind az ökumenikus, mind a vallásközi párbeszéd témakörében problémaérzékeny, ugyanakkor biztos és kel­lően informatív eligazítást ad minden érdeklődőnek. Különösen is ajánlható értékes ki­egészítő olvasmányként a teológiai stúdiumokat folytatóknak, illetve segédanyagként az ökumenikus és vallásközi párbeszéddel foglalkozó szemináriumi munkához. Puskás Attila KÖNYVSZEMLE 115

Next

/
Thumbnails
Contents